Minden, amit az egészségről tudni kell

Az egészséges életmód a hosszú élet titka. Optimális esetben már egészen fiatalon el kell sajátítanunk a helyes életvitel szabályait, de változtatni soha sem késő. Ehhez nyújt segítséget dr. Móriné Andrási Mária védőnő a szabadszállási városi könyvtárban működő „Kicsikről nagyoknak” tanodája.

– Évek óta készültem a tanoda létrehozására. A napi munkám során ugyanis nap mint nap megtapasztaltam, hogy mekkora igény lenne egy közösségi helyre, ahol szakemberek közreműködésével sajátíthatják el a kismamák a gyermekneveléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, kaphatnak tanácsot a felvetődő problémák megoldására. A könyvtár dolgozói kérésének engedve az anyatejes szoptatással kapcsolatos cikkem megjelenése után rövidesen megtartottam első előadásom. A sikeren felbuzdulva hoztam létre a „Kicsikről nagyoknak” tanodát, amely immáron másfél éve működik.

Az első foglalkozásokra a kismamák jöttek el, majd később az apukák, a nagymamák is elkísérték őket. A havonta jelentkező tanodai előadások teltházasak, a karácsonyi rendezvényre ellátogató közel hetven érdeklődő már alig fért el az intézmény falai között – monda el dr. Móriné Andrási Mária.

A témaválasztásnál a kezdetektől fogva arra ügyeltem, hogy az előadások ne csak egy adott, hanem valamennyi korosztálynak szóljanak 0-tól 100 éves korig. Az elmúlt másfél év alatt szó esett egyebek között a korai fejlesztés, a gyermeknevelés, az anyatejes szoptatás fontosságáról, jelentőségéről, a mozgásbetegségekről, a nőgyógyászati, fogászati kezelésekről. Az előadásokat kötetlen beszélgetéssel, ringatóval, táncházzal, műsorokkal színesítem, útravalóul beleszövök egy-egy gyermekneveléssel, szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel kapcsolatos mondandót.

Az előadók – orvosok, védőnők, pedagógusok, gyógypedagógusok, gyógytornászok – a kollégák, ismerősök, barátok és a család köréből kerültek és kerülnek ki, akik ellenszolgáltatás nélkül, az első szóra jönnek hívásomra a tanodába. Az egészséggel, a gyermekneveléssel kapcsolatos előadások mellett rendre tartunk a nevezetes ünnepekhez (Anyák Napja, Gyermeknap, Karácsony) kapcsolódó programokat is.  

 Nagyon jóleső érzés látni, hogy a mai rohanó, elidegenedő világban is meg lehet mozgatni az embereket, hiszen legbelül mindenkiben megvan a fogékonyság, a lelki kívánság a közösséghez való tartozásra – fűzte hozzá dr. Móriné Andrási Mária.

 

Gulyás Sándor

 

About Post Author