Tartalmas és színvonalas programokkal készültek a múzeumok éjszakájára idén is a József Attila Közösségi Ház dolgozói. A rendezvénynek ezúttal a tájház családias hangulatot idéző udvara adott helyet június 24-én. Az est folyamán három helyi együttes adott koncertet.
Elsőként az X-bár Együttes lépett a színpadra, majd Bajusz Petra, végül pedig a Különjárat Együttes előadásának tapsolhatott a szép számú közönség. A zenei élmény mellett a rendezők a kulináris élvezetekről is gondoskodtak. A program résztvevői jól lakhattak Szűcs Sándor messze földön is híres „kunsági” kenyérlángosából. Végezetül az érdeklődők ingyenesen megtekinthették a városi gyűjteményket.