Összefogás a rászorulókért

80489779_2898218230200882_7536851354535329792_n

2019 őszén azon gondolkodtam, hogyan keressem fel ismeretlenül a város vállalkozóit, a Polgármesteri Hivatal vezetését, munkatársait azzal, hogy ilyenkor „Karácsony közeledtével” egy szociális intézménynek kötelessége bármily csekély módon is, de megajándékozni az arra rászorulókat, s megkérjem, segítsenek nekem ebben.

Mielőtt ezt a lépést megtettem volna, Önök összefogtak.

Egymástól függetlenül a város vezetése, és néhány jó szándékú, segítőkész ember elindította a „cipősdoboz akciót”. Gyűjtőpontokat alakítottak, hirdettek, megosztottak, cipekedtek, telefonáltak, jöttek, hoztak, felajánlottak, s mindezt teljesen önzetlenül. Azért, hogy a munkatársaim által nyilvántartott rászoruló családok és kisgyermekek, valamint az időseink Mikulás ünnepe, Karácsonya még szebb és meghittebb legyen.

Természetesen mindehhez munkatársaim odaadó hozzáállása is társult, akik lelkesen sütöttek, terítettek, felszolgáltak, díszítettek, csomagoltak, házhoz szállították az ajándékokat. Mindenki hozzátette azt, amit tudott, és megnyugvással konstatálta, hogy általa másoknak egy kicsit szebb lehetett az ünnepe.

Szeretném megköszönni az ajándékozottak nevében mindenkinek a sok felajánlást, szervezést, munkát, amit befektettek, s ezáltal több mint 65 gyermek, és 28 család számára lehetett egy kicsit boldogabb a Karácsony. Szeretném ha tudnák, nem egy esetben csillant meg könny a rászoruló emberek szemében, amit csak mi láthattunk…

Köszönjük.

Csavajda Márta

Alapszolgáltatási Központ

intézményvezető

About Post Author