Sok résztvevője volt a könyvtári napoknak

Játékos foglalkozásokkal zárul az Országos Könyvtári Napok programsorozata Szabadszálláson. Pénteken „Vackor mesét mond” című programra várták az óvodásokat. A gyermekek játékos feladatokon keresztül ismerkedtek meg az évszakok különbözőségeivel, majd az októberről szóló mondókát tanulhatták meg. Meghallgatták Csukás István: Pom-Pom meséi közül az „Ásító szörnyeteg” című történetet. Végül mozgásos sárkányos játékkal zárult a délelőtt.

Szombaton a Mesenaphoz kapcsolódóan három állomást lehetett teljesíteni a könyvtárban az aranyalma gyűjtős játékban. A gyerekek kipróbálhatták többek között a varázsdobozt és a csacsi farkát is feltűzhették bekötött szemmel. A legtöbb aranyalmát gyűjtők között meglepetéseket sorsoltak ki. A rajzverseny eredmény hirdetésére várva a gyerekek diavetítéssel töltötték ki az időt. A délelőtt során a sok segítséget köszönjük Bukodi Vivien és Szabó Dorina diákoknak.
A hagyományokhoz híven idén is a Könyves Vasárnappal zárult az Országos Könyvtári Napok programsorozat a városi könyvtárban. Ezen az esős vasárnap délelőttön több mint negyvenen éltek az ingyenes beiratkozás lehetőségével. Az érdeklődők a megyei könyvtár honlapján az internetes betűbuli játékkal tesztelhették tudásukat – tájékoztatták a Szabadszállási Hírmondó Onlinet Vass Roland és Hofmaiszter Anikó könyvtárosok.

About Post Author