Teltházas volt a szabadszállási óvodások jótékonysági estje

DSC_0879

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a szabadszállási Tóth Erzsébet Óvoda Kisemberekért Alapítványának jótékonysági estjét. A rendezvény bevételét óvodai neveléshez szükséges eszközök, fejlesztőjátékok beszerzésére, egészségfejlesztő, sport, kulturális, prevenciós programok szervezésére fordítják.

Az idei esztendőben az adó egy százalékából és a tavalyi jótékonysági bálon eladott jegyekből több mint egymillió forint folyt be az alapítvány számlájára. Az összegből a nyolc óvodai csoport, illetve a bölcsőde 100-100 ezer forint, az intézményben működő fejlesztőpedagógia ugyancsak 100 ezer forint támogatást kapott. Ezen felül az udvari játékok karbantartásához is hozzájárultunk – mondta el Horváth Nikoletta.

A két évtizedes múltra visszatekintő alapítvány legfontosabb célja, hogy elősegítse az intézmény növendékeinek fejlődését. Felszínre hozva képességeiket, elősegítve, hogy a tehetséges gyermekekből, alkotó felnőttek válhassanak – emelte ki a Kisemberekért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A közös rendezvények folyamatosan erősítik a szülők és pedagógusok kapcsolatát. Egyre több anyukát, apukát tudunk bevonni a segítő munkába. Nincs nagyobb öröm számunkra, amikor boldog, jókedvű gyermekeket látunk magunk körül. Alapítványunk jótékonysági estje mára olyan alkalommá vált, amikor az együttlétből erőt, reményt, jókedvet meríthetünk – mondta el Bugyi Andrásné, a Szabadszállási ÁMK igazgatója.

A jótékonysági esten, november 17-én és 18-án, az óvodások zenés, prózai, illetve táncos műsorszámokkal kápráztatták el az érdeklődőket. Az apróságok, a szülők, és az óvónők több hónapos munkáját dicséri, hogy a közönség vastapssal jutalmazott minden produkciót.

-gulyás-

About Post Author