Évzáró műsorát tartotta az Ezüst kopogók Néptánc Egyesület a szabadszállási József Attila Közösségi Házban június 28-án.
A rendezvény elején Holczmann Mihály, az Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, szülőket, nagyszülőket és a táncosokat. Az elnök beszámolójában elmondta, hogy az egyesület többek közt a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásából, segíti a néptánccsoport működését.
Az év elején, februárban és márciusban Budapesten a Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncszínház előadását is ingyenesen nézhették meg a táncos gyermekek. Láthatták azt, hogy ha elegendő kitartással és szorgalommal tanulnak, járnak a próbákra, milyen szintre juthatnak el a néptánc területén.
Ugyancsak pályázati támogatásból lesz ingyenes a dunaegyházi néptánctábor, teljes ellátással, étkezéssel, utazással és szállással. Megtudhattuk azt is, hogy az idei évben így közel 2,5 millió forint pályázati támogatás áll az egyesület rendelkezésére. A tavalyi évben a település önkormányzata 275 ezer, a Fókusz Takarék pedig 60 ezer forinttal támogatta az egyesületet, amelyet a Szent Mihály napi szüreti felvonulás megrendezéséhez használtak fel. A Csoóri Sándor Alaptól elnyert 400 ezer forintból pedig fellépőruhákat, cipőket, csizmákat és egyéb kellékeket tudtak vásárolni – tudtuk meg Holczmann Mihálytól, aki köszöntője végén a néptáncos gyermekek szüleinek is megköszönte támogatásukat.
A 2019-2020-as néptáncos tanévet Hofmaiszter Anikó, a tánccsoport művészeti vezetője értékelte. Elmondta, hogy ez az év egyaránt hozott szép eredményeket és új feladatokat is. A tavaly év végi rendezvényekről szólva kiemelte a Szent Mihály-napi szüreti felvonulás megrendezését és a novemberi jótékonysági estet. Ez az év azonban súlyos megpróbáltatásokat is hozott a néptáncegyesület életében, de „egy erős és összetartó csapat vagyunk, bármit túlélünk és elérünk, ez a mai nap is ezt bizonyítja” – utalt a koronavírus járvány okozta kihívásokra Hofmaiszter Anikó.
„A szülői háttér, mint a legtöbb ember életében nagyon fontos. Azt hiszem, a néptáncosaink nagyon szerencsések, hiszen szüleik egy olyan közösségbe terelték őket, ahol az alapvető emberi értékek mellett a hagyományok őrzése nélkülözhetetlen.” – köszönte meg a gyermekek szüleinek a támogatást a néptánccsoport vezetője.
A műsor előtt a néptánccsoport tagjai adták át az ajándékokat azoknak a támogatóknak, akik munkájukkal, felajánlásukkal, hozzájárultak a táncosok szerepléseihez, sikereihez. A műsorban a legkisebbektől a legnagyobbakig közel félszázan léptek színpadra, előadásukban többek közt moldvai, bukovinai, rábaközi és szatmári táncokat láthattak a megjelentek. Ezen az alkalmon már az újonnan vásárolt tájjellegű viseletekben és a hozzátartozó kiegészítőket viselve álltak színpadra a táncosok.
A táncosok műsorát követően Hofmaiszter Anikó adott át emléklapot minden fellépőnek, az idén elballagó nyolcadik osztályos táncosoktól pedig külön is elbúcsúzott. A program végén, a szervezők üdítővel és Szűcs Sándor frissen sült kunsági kenyérlángosával vendégelték meg a fellépő táncos gyermekeket és szüleiket, nagyszüleiket.
Szöveg és fotó: Fábián Krisztián