2019. április 13-án, Szabadszálláson kerül lebonyolításra a VI. Strázsa Honvéd Emlék-Teljesítménytúra, melyen a résztvevők a 15-25-35-55 km-es távok közül választhatnak.
Különös aktualitását és „emléktúra” jellegét az adja a teljesítménytúrának, hogy 2004-ben, tehát 15 éve került felszámolásra Szabadszálláson a katonai Helyőrség és 20 éve, 1999-ben került felszámolásra a Gépjárműtechnikai Honvéd Szakközépiskola.
A teljesítménytúra része a CARTOGRAPHIA KUPA 2019-es (facebookon) és az ÖTPRÓBÁVAL TOKIÓBA 2019-es rendezvénysorozatának. A túra részletes kiírása megtalálható a tturak.hu oldalán is.
A túrával emlékezünk a helyőrségben szolgált katonai szervezetekre, az itt szolgált katonákra, polgári- és közalkalmazottakra is.
Részben új útvonalakkal (a hosszú táv átlátogat az Izsáki Vadasba), a megszokott színvonalú vendéglátással (frissítővel, kalória pótlással, az erdei pihenőben kemencés lángossal, borkóstolóval és a célban helyi termékek kedvezményes vásárlási lehetőségével) várják a rendezők a túrázókat. Előnevezés esetén póló és ebéd is rendelhető.
A túra során megtekinthető a Dörmögő-ház (József Attila nagyapjának csőszháza), a túra után pedig igény esetén a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény is látogatható.
Előnevezés 2019. április 8-ig online, vagy személyesen március 27-én és április 3-án 15:00-18:00-ig a közösségi ház ügyfélszolgálatánál, de a helyszínen is lesz nevezési lehetőség.
Csoportok részére javasolt az innen letölthető excel file kitöltése és megküldése a strazsate@gmail.com címre április 8-ig. (engedélyezni kell a makrók használatát az excelben)
Előnevezés esetén 200 Ft kedvezmény érhető el, valamint ebéd (csintovai csülök pörkölt sós burgonyával, rétes) és a Strázsa Teljesítménytúra grafikájával emblémázott póló is rendelhető 1200, illetve 1500 Ft-ért.
Előnevezés az előnevezési díj és a megrendelt szolgáltatás értékének egyidejű befizetésével, átutalásával válik érvényessé!!! A befizetett előnevezési díjat a rendezőknek nem áll módjában visszafizetni (visszautalni).
Nevezési díj átutalható a Honvéd Nyugdíjas Klub 52800014-10105395-00000000 számú számlájára a regisztráció során feltüntetett név és születési év feltüntetésével.
A túra adatai:
Meg- nevezés |
Táv |
Rajtidő |
Szint-idő |
Regisztrációs díj (helyszínen) |
Kedvezmény |
||
előnevezés |
ötpróba |
cartographia kupa |
|||||
15 km |
16,49 |
9:00-10:00 |
5 |
1100 |
200 |
200 |
200 |
25 km |
27,18 |
7:30-9:00 |
8,5 |
1200 |
200 |
200 |
200 |
35 km |
35,47 |
6:30-7:30 |
11 |
1300 |
200 |
200 |
200 |
55 km |
53,38 |
6-6:30 |
13 |
1500 |
200 |
200 |
200 |
Ezen a rendezvényen a teljesen kezdő és a gyakorlott túrázók is találnak „testhezálló” túratávot.
Jó túrázást kívánva, minden résztvevőt szeretettel várnak a rendezők.
Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa TE
06-30-5386475