A Honvéd Nyugdíjas Klub ismét csatlakozott a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akció felhíváshoz és a József Attila Közösségi Házban tartott megemlékezést november 11-én 11 órai kezdettel. Az alkalom résztvevői egy mécses meggyújtásával fejezték ki tiszteletüket a hazájukért halt katonák iránt.
Magának az eseménynek az időpontja szimbolikus, hiszen az első világháborút lezáró Compiègne-i fegyverszüneti egyezményt az antanthatalmak, valamint a Német Birodalom képviselői 1918. november 11-én írták alá a franciaországi település közelében található erdőben álló vasúti kocsiban. Az egyezmény aláírásával beszüntették a harccselekményeket a nyugati fronton is. A szerződést ugyan nem sokkal hajnali 5 óra után írták alá, de a megegyezés értelmében a fegyvernyugvás 11 órakor lépett életbe, vagyis a „tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában„.
A Harctéren Elesett Katonák Nemzetközi Emléknapjának, a gyertya-, vagy mécses gyújtáson túl van még egy jelképe, ez a pipacs. E jelkép alapján hívják a mai napot sok helyütt The Poppy Day-nek, A Pipacs Napjának.
A háborús áldozatok iránti tisztelgés az V. György által november 11-re kinevezett Emlékezés napjával vált teljessé.
A háború után Angliában (az Egyesült Királyságban és Írországban), valamint Kanadában ez a nap lett a nagy háborúban meghalt katonák hivatalos emléknapja.
Az Emlékezés Napját, amit a Fegyverszünet Napjának, vagy a Pipacs Napjának is neveznek, számos országában megünneplik. E napon azonban ma már nem csak az első világháborús halottakra, hanem a különböző háborúkban életüket vesztett katonákra is emlékeznek.
Az Egyesült Államokban a Veteránok napja, Franciaországban és Belgiumban a Fegyverszünet napja, Lengyelországban a Függetlenség napja a neve.
Olaszországban november 4-ét, a Monarchiával aláírt fegyverszünet napját tartják számon, az ausztrálok és az új-zélandiak pedig a Gallipoli csata emlékére április 25-ét az Ausztrál és az Új-zélandi hadsereg hadtestjének napját.
Németországban a Nemzeti gyásznapot – a háborúkban meghaltak és az erőszak áldozatainak emlékére – advent első vasárnapja előtt két héttel tartják.
Magyarországon többnyire Halottak napján és a felelevenített – a két háború között hivatalos ünnepként elismert – Magyar Hősök Emléknapján (május utolsó vasárnapján) emlékezünk a különböző háborúkban elesett katonáinkra.
Azonban jó néhány éve él már a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akció is, és ennek révén részesei vagyunk a Pipacs Napjának is.
Az elmúlt évekbeli mécses gyújtás után, ez alkalommal egy kiállítás ismerteti meg a látogatókat és emlékezni vágyókat a Harctéren Elesett Katonák Nemzetközi Emléknapjának, a Pipacs Napjának történetével, továbbá a képanyag eleveníti fel a háború borzalmait.
Horváth Balázs a kiállítási anyag összeállítója szólt a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akcióról, majd az emlékezők 11 mécses meggyújtásával és a „Magyar Takarodó!” kürt jelével emlékeztek az elhunyt katonákra.
A rendezvény folytatásában az előadó bemutatta kiállítási anyagot, ennek részeként beszélt a pipacsról, mint jelképről, és annak az emlékezésben és a háborús veteránok támogatásában betöltött szerepéről.
A résztvevők a naphoz kapcsolódó emlékkitűzőt viseltek. Az esemény jelképe, a hatalmas pipacs dekoráció Takácsné Kékes-Szabó Diána, a kitűzők Búza Vince munkájának eredménye, amit szívből köszönünk!
Szöveg: Horváth Balázs István
Fotók: Lőrincz Ádám