Makettszakkör kezdőknek a közösségi házban

Kezdőknek indított makettszakkört október 10-én Dorogi Kálmán a József Attila Közösségi Házban. Az első foglalkozáson a gyermekek az alapokkal ismerkedtek meg.

Mint köztudott Dorogi Kálmán tavaly márciusban indította el a városi könyvtárban a Szabadszállási Ifjúsági Makett Szakkört. A foglalkozások népszerűnek bizonyultak és egyre többen szerették volna elkészíteni a repülők kicsinyített másait. Idén márciusban a körvezető háziversenyt hirdetett. A díjakat egy kiállítás keretében vehették át az ifjú makettezők. Mivel a szakkör túlnőtt a könyvtár falain, Dorogi Kálmán a kezdők számára új helyszínt választott. A foglalkozás sorozat elindítását megelőzően a toborzóra és bemutatóra került sor a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában. A kezdők októbertől heti rendszerességgel találkoznak keddenként 17-19 óra között a József Attila Közösségi Házban, míg a haladók továbbra is a városi könyvtárban ugyancsak keddenként 15-17 óra közötti időben hódolhatnak szenvedélyüknek.