Százéves lett Marika néni
Szabadszállás legidősebb lakója, Tarjányi Andrásné Lénárt Mária 2021. június 10-én töltötte be 100. életévét. Ebből
Szabadszállás legidősebb lakója, Tarjányi Andrásné Lénárt Mária 2021. június 10-én töltötte be 100. életévét. Ebből
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2021. június 6-án elhunyt Baracsi Péterné Procs Katalin, a Nőszirmok
Idén már ötödik éve annak, hogy helyi vállalkozók jóvoltából jótékonysági gyermeknapot tarthatnak Szabadszálláson. Május 28-án,
Április közepétől Ferenczy József nyugdíjba vonulását követően, Andrási Vivien személyében új családsegítő munkatársa van a
A járványhelyzet miatt idén rendhagyó módon emlékeztünk meg a magyar költészet napjáról településünkön. A Városi
Idén is összefogtak a vállalkozók, és a Polgármesteri Hivatallal közösen jótékonysági ételosztást szerveztek Szabadszálláson. Önkéntes
Idén a járványügyi helyzet és az élelmiszer-biztonsági szabályok sajnos nem teszik lehetővé a tavalyi évihez
A járványhelyzet miatt csak szűk körben tartották meg a szabadszállási buszpályaudvar átadását december 12-én, melyen
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság és a szabadszállási polgárőrség állományának részvételével tartottak közös közbiztonsági akciót 2020. október
Harminc éve van a közszolgálati pályán Mazukné Hegedűs Tímea, akit ebből a jubileumi alkalomból július
Harminc éve annak már, hogy a közszolgálati pályán van Kovács Magdolna, a Szabadszállási Polgármesteri Hivatal
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke, Rideg László arról tájékoztatott, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felajánlást