Nemzetközi tájfutóverseny Szabadszálláson

 

PostásRangos sporteseményre kerül sor április 18-19-én Szabadszállás térségében. A város központjától mindössze néhány kilométerre kerül megrendezésre a 37. Postás kupa nemzetközi tájfutóverseny. A Strázsa-hegy környéki erdőkbe tervezett versenyen 50 kategóriában, 10 éves kortól 80 éves korig nevezhetnek a versenyzők. A két nyílt kategóriában azonban bárki rajthoz állhat és ezekben a kategóriákban a helyszínen is lehet nevezni.  A szabadszállási nagyobb gyerekek kétfős csapatokban indulhatnak, hogy eldöntsék az első hely sorsát, ők a részvétel feltételeiről az iskolában kapnak tájékoztatást.

Nem maradnak sportolás nélkül a legkisebb, 7 év alatti gyerekek sem, hiszen ők szalagos pályákon futhatják le, esetleg szülői segítséggel, néhány száz méteres távjukat.

A versenyzők szombaton 11 órától, vasárnap 10 órától rajtolnak.

A verseny célhelye a Kerekegyháza-Szabadszállás közötti országútról közelíthető meg.

A versenyt rendező Postás SE és Tájrend SE több száz résztvevőre számít. A versenyről bővebb információt a verseny előtt 8 nappal adunk.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

                                                                                                        Horváth György

                                                                                                  a Versenybíróság elnöke

 

About Post Author