Daily Archives: 2017-08-29

Adathalászok támadják a magyar bankok ügyfeleit

A nyár folyamán eddig három jelentős hazai bank – jelenlegi vagy korábbi – ügyfeleit érte adathalász-támadás a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján. A támadók a fogyasztók e-mail címein túl – új eszközként – SMS-üzenetekkel

„HázŐrző”

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) támogatásával kifejlesztésre került az a korszerű mobiltechnológiai alkalmazás, mely a „HázŐrző”, nevet kapta, és amely mostanra mindenki számára elérhető és letölthető.   A mobil applikáció célja, hogy a vagyonvédelem területén inspirációt és egyben segítséget nyújtson

Több mint 63 ezer hűtő- és mosógép cseréjére pályáztak az Otthon Melege Programban

Az utolsóként megnyitott közép-magyarországi régióból a délelőtt folyamán közel 15 ezer kérelem érkezett be. A régiós pályázatokat ma 12 óráig várják, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az Otthon Melege Program keretében

TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért

Teszedd2012_csakkep

A Honvéd Nyugdíjas Klub ez évben csatlakozik a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. Várunk minden érdeklődő és tenni akarót, aki szeretne tevőlegesen is részt venni a környezet rendbetételében. (Nem szedünk sittet, járműroncsot, dögöt, veszélyes anyagot, de szedünk kézzel,

A magyar katonai gép- és kerekes-harcjármű gyártás története

A Honvéd Nyugdíjas Klub – hagyományőrzési/ – ápolási feladatai részeként – 2017 évben (a tavalyi, a magyar harckocsik fejlesztésének történetét feldolgozó szakmai program sorozatát követően és ahhoz kapcsolódóan) a gép- és kerekes-harcjármű fejlesztés történetével kívánja megismertetni az érdeklődőket. Ennek részeként