Több mint kétszázötven millió forintot költ a város a közétkeztetés megújítására. Az új konyha és rendezvényterem az egykori „Nagy Vendéglő” épületében kap helyet. A beruházás két ütemben készül el. A munkálatokat a Horváth Építőmester Zrt. végzi.
Az első ütemben az épület belső felújítást végzik el a szakemberek. A kor követelményeinek megfelelő konya, ahol ezer főre tudnak főzni, a pincében kap helyet. A háromszáz főt befogató ebédlő elsősorban a közétkeztetési feladatokat látja el, de alkalmas lesz nagyobb közösségi rendezvények lebonyolítására is. A teremben egy kisebb színpad is helyet kap. A beruházás első üteme 250 millió forintba kerül. A költségek több mint fele (150 millió forint), dr. Salacz László országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően, állami támogatás, a fennmaradó 105 millió forintot az önkormányzat gazdálkodta ki költségvetéséből több esztendő alatt. A beruházás a tervek szerint jövő év januárjára fejeződik be. A helyi OTP fiók továbbra is az épületben marad – mondta el érdeklődésünkre Báldy Zoltán.
A munkálatok nem okoznak fennakadást a közétkeztetésben. A beruházás ideje alatt a konyha a régi helyén, a Róna Vendéglőben működik, az étkeztetést a régi óvoda épületében oldják meg – emelte ki a város polgármestere.
A felújítás második ütemében készül majd el az épület külső rekonstrukciója. A beruházás megközelítőleg 100 millió forintba kerül. A munkálatok befejezéséhez szükséges összegre jó eséllyel pályázhat a város a megyei Területfejlesztési Operatív Programban – tette hozzá Gáspár Ferenc, Bács-kiskun megyei közgyűlés Jogi, Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottságának elnöke.
A beruházással a város lakóinak régen dédelgetett igénye válik valóra. Az új létesítmény megléte nemcsak a közétkeztetésben hoz gyökeres változást, hanem új közösségi térként is funkcionálhat. A megújult konyha a kor követelményeinek megfelelő környezetet biztosít a közétkeztetésben részvevők számára. A háromszáz férőhelyes terem jól szolgálja majd a közösségi igényeket. Az újjávarázsolt, több mint száz esztendős épület pedig a történelmi városközpont méltó „dísze” lesz – hangsúlyozta Báldy Zoltán polgármester.