2018-ban is kiemelt támogatásban részesül a mezőgazdaság

A jövő héten zárószavazásra kerülő 2018. évi költségvetés tervezet a 2010. évhez viszonyítva jelentős többletforrásokat biztosít a magyar mezőgazdaság szereplői részére- mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára egy szakmai rendezvényen, Timáron – tudatta az FM sajtóiroda.

Czerván György előadásában kiemelte, hogy a tisztán nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatásokra fordítható összeg a 2010. évi mintegy 50 milliárd forintról 96,7 milliárd forintra változik. Az uniós kiegészítéssel működő támogatások esetében pedig a hozzávetőleg 3 milliárd forintos összeg közel 12 milliárd forintra emelkedik- tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, az elmúlt évek intézkedéseinek hatására a közvetlen uniós forrásból nem részesülő sertés és baromfi ágazat támogatása 2010. óta a háromszorosára növekedett.

A területalapú támogatásokkal kapcsolatban Czerván György elmondta, hogy az idei évben, eddig 177 ezer gazda nyújtott be egységes kérelmet, 4,9 millió hektár területre. A területalapú támogatás idei évi keretösszege 224 milliárd forint.

Az államtitkár megemlítette, hogy a madárinfluenza által okozott közvetlen károk után a termelők 11 milliárd forint összegű kártalanításban részesülnek, amelyből 9 milliárd forint már kifizetésre került. Mindemellett a víziszárnyas (kacsa, liba) ágazat 1,4 milliárd forintos csekély összegű jövedelempótló támogatásban részesül. Ezen felül a kormány az „Azonnal cselekszünk” programon keresztül 1 milliárd forintos kerettel munkahelymegőrző támogatást biztosít a vágó- és feldolgozó vállalkozások részére.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara termésbecslése alapján búzából várhatóan 4,9 millió tonna, árpából 220 ezer tonna, rozsból 83 ezer tonna, őszi káposztarepcéből 777 ezer tonna, míg triticale-ból 410 ezer tonna kerülhet betakarításra – jelezte az államtitkár. Ezek a becsült mennyiségek a korábbi évekhez képest, a búza esetében a közepesnél jobb, míg a többi növényfajta esetében közepes terméseredményt jelentenek.

A Közös Agrárpolitika 2020 utáni várható átalakulásával kapcsolatban leszögezte, hogy Magyarországnak nem érdeke a jelenleg működő rendszer radikális átalakítása. A sajtóban időről időre megjelenő információk egyelőre csak találgatások, hiszen az Európai Bizottság hivatalos álláspontja még nem jelent meg- tette hozzá. A Közös Agrárpolitika modernizálásáról és egyszerűsítéséről a Bizottság nyilvános konzultációt tartott, amely során, a tagállamok állampolgárai mondhatták el véleményüket a KAP jövőjéről. EU szinten 323 ezer kérdőívet küldtek vissza az emberek, hazánkból 3.698 darabot. A konzultáció eredményéről a Bizottság a nyár közepén ad tájékoztatást, míg a KAP jövőjével kapcsolatos elképzelésekről hivatalos kommunikáció az ősz folyamán várható.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

About Post Author