40 éves a Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar

Megalakulásának negyvenedik évfordulóját ünnepli idén a szabadszállási Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar. A jubileumi rendezvényre ma (szeptember 17-én) került sor a József Attila Közösségi Házban.

A program első felében az együttes négy évtizedes múltját bemutató fotókból nyílt kiállítás az intézményben. A tárlatot Dr. Báldy Zoltán polgármester ajánlotta a közönség figyelmébe. A város első embere virággal és a jeles alkalomra készített oklevéllel lepte meg a kórustagokat, melyet Dr. Salacz Lászlóval együtt adták át az ünnepelteknek.

A jubileumi gálaműsort a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg. A műsorban a házigazdák mellett fellépett a Szappanos Lukács Népdalkör (Kunszentmiklós), a Kék Duna Népdalkör (Dunavecse), és a Boróka Népdalkör és Citerazenekar (Ágasegyháza). A műsor zárásaként vehette át a kórustagok ajándékát Kovács Imréné, a Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar vezetője. Jeles napon a vendégelőadók és a Nőszirmok Klub is megköszönte Margitkának a népi hagyományok megőrzésért kifejtett négy évtizedes munkáját. A program finom ebéddel, majd baráti beszélgetéssel zárult. A rendezvény fővédnöke Gáspár Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, a Szabadszállási Gazdakör elnöke volt.

 

About Post Author