Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
Január 30-án lakásán köszöntötte a Honvéd Nyugdíjas Klub tagsága nevében az elnökhelyettes az Egyesület legidősebb tagját, Bilki Ferencnét, aki egy nappal korábban, népes családja (két gyermeke, négy unokája és hét dédunokája) körében ünnepelte a 90. születésnapját.
Ancika néni, mint katonafeleség 1956-ban költözött Szabadszállásra, 1957-től huszonkét éven keresztül a helyi ÁFÉSZ-nál dolgozott középvezetőként, majd az ÁFÉSZ átszervezését követően 1979-től az 1985-ös nyugállományba vonulásáig az MN 7260 (MN Páncélos és Gépjárműtechnikai Kiképző Központ) tiszti étkezdéjének vezetője volt, több száz család étkeztetését szervezte.
Ancika néni, fiatal katonafeleségként milyen érzés volt a nyírségből Szabadszállásra költözni, hogyan sikerült a beilleszkedés, hiszen tudjuk, hogy akkor a katona férjek akár évi több hónapot is távol voltak családjuktól?
Nem volt egyszerű. A férjemmel a nyírségi Bujról költöztünk Szabadszállásra. Szolgálati lakások nem voltak, így néhány évig tanácsi bérlakásban éltünk. Meg kellett szoknunk a környezetet, az ÁFÉSZ-nál az új munkahelyi légkört, de a kun mentalitás is teljesen eltért az otthon megszokottól. A férjem valóban sokat volt távol, amit én az új munkahelyemen a munkakörbe való mind jobb beilleszkedéssel, a szakmai ismeretek mind szélesebb körű elsajátításával próbáltam ellensúlyozni. Nagyon sok segítséget kaptam új munkatársaimtól.
1979-ben átszervezték az addig szabadszállási központtal működő ÁFÉSZ-t. Milyen várakozással kezdett a laktanyában dolgozni, hogyan fogadták az étkezde dolgozói, munkatársai?
Főnökeim szerették volna, hogy változatlan munkakörben Kunszentmiklóson folytassam a munkát, de nem akartam bejáró lenni, így éltem a laktanyában felkínált lehetőséggel.
A férjem révén sok katonát ismertem, de maga a munkarend, a munkatempó, a tervezhetőség jelentősen eltért a korábbi munkahelyemen megszokottól. Az új feladat szakmailag nem okozott jelentős kihívást, a gyors beilleszkedéshez pedig itt is sok segítséget kaptam a munkatársaktól.
Több, mint 60 éve él Szabadszálláson, szinte mindenkit ismer. Hogyan sikerült a „nyugdíjas életbe” való beilleszkedés, részt tud-e venni az Egyesület életében, programjaiban, hogyan telnek a napjai most a 91. születésnap felé haladva.
Nem nagyon volt időm az új körülményekkel foglalkozni, hiszen nyugállományba is elsősorban azért mentem, hogy ápolni tudjam beteg édesapámat. Sajnos az élet ebben a tekintetben nem volt túl kegyes hozzám, hiszen a férjem is több éven keresztül ápolásra szorult. Ebben a nehéz időszakban nagyon sok segítséget kaptam a családomtól, kedves szomszédjaimtól, barátaimtól és igyekeztem minden helyzetből erőt meríteni.
Kertes házban élek, ilyenkor már alig várom, hogy megkezdődhessenek a kerti munkák. Addig is rejtvényfejtéssel, baráti-, családi beszélgetésekkel igyekszem elfoglalni magam.
Néhány éve jelentkeztem a Honvéd Nyugdíjas Klub tagjai közé, jól esik régi ismerősökkel, volt munkatársakkal találkozni. Sajnos én csak olyan programokon tudok részt venni ahová elvisznek, nem tart hosszú ideig és nem kell sokat gyalogolni. Nagy valószínűséggel a strázsa túrákon sem fogok már elindulni, de sok sikert kívánok nekik.
Kedves Ancika néni engedje meg, hogy az Egyesület valamennyi tagja nevében gratuláljak, hogy ilyen szellemi és fizikai frissességben élte meg 90. születésnapját. Kívánjuk, hogy továbbra is minden lehetőséget használjon ki ennek az állapotnak a megtartása érdekében és sok-sok születésnapot ünnepelhessen szeretett családja körében.
Buza Vince
About Post Author
