A 11. Torkos Csütörtökkel indul a Gasztroélmények Éve 2016

image.aspx

A vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján a Magyar Turizmus Zrt. 2016-ban immár 11. alkalommal szervezi meg néphagyományra épülő gasztronómiai keresletélénkítő akcióját, a Torkos Csütörtököt 2016. február 11-én. Az új, szerethető arculattal büszkélkedő Torkos Csütörtök idén egyúttal az MT Zrt. szervezésében zajló „Gasztroélmények Éve 2016” tematikus programsorozat nyitánya is lesz. Idén részben változik a feltételrendszer is: az étterembe járás és az új ízek felfedezésének népszerűsítésére létrehozott akció során az alkoholtartalmú italokat nem lesz kötelező féláron adni. Minden másra, a teljes étel- és alkoholmentes ital fogyasztásra továbbra is 50% kedvezményt kell adniuk a csatlakozó vendéglátóhelyeknek – tudatta az MT Zrt.
A Torkos Csütörtök a Magyar Turizmus Zrt. egyik legsikeresebb akciója, amelynek célja – az étterembe járás kultúrájának megszerettetésén túl -, hogy a lakosság és az ide látogató külföldiek a gasztronómián keresztül fedezzenek fel újabb magyarországi tájakat, kóstoljanak új, helyi ízeket, ismerjék meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat.

A Torkos Csütörtök akció 2016. februárjában ünnepli 11. születésnapját.

2016-ban a Gasztroélmények Éve a Torkos Csütörtökkel veszi kezdetét, és újra „ernyő alá vonja” a hazai gasztroeseményeket a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásában. A csütörtöki kedvezményes éttermi fogyasztással induló tematikus év néhány nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel majd fel, mindez az egész év során regionális, helyi rendezvényekkel, külképviseleti és agrármarketing termékpályákhoz kötődő aktivitásokkal, kiadványokkal, játékokkal és korszerű, interaktív online megoldásokkal fog kiegészülni.

A Torkos Csütörtök feltételrendszerének változása 2016-ban

Az új arculat mellett az akció feltételei is részben megváltoznak: az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott Torkos Csütörtökön nem lesz kötelező a vendéglátóhelyeknek az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni. Minden más fogyasztásra továbbra is 50%-os kedvezményt kell nyújtani a csatlakozó vendéglátóhelyeknek 2016. február 11-én, a teljes nyitvatartási idő alatt. A feltételtől pozitív irányba természetesen eltérhetnek, vagyis továbbra is nyújtható az alkoholtartalmú italokat is magában foglaló teljes számla végösszegéből 50%-os kedvezmény, de ez nem kötelező. A választási lehetőség idén is a teljes a la carte kínálatra vonatkozik, külön erre az alkalomra készített szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

A Magyar Turizmus Zrt. idén minden eddiginél kiemeltebb figyelmet fordít a szabályok maradéktalan betartatására, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb fokú legyen. Az MT Zrt. az akció napján szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fog végezni, keresi a hatóságokkal való leghatékonyabb együttműködés lehetőségét, mivel a szabályok megszegése szélsőséges esetben a szolgáltató akcióból való kizárását vonhatja maguk után.

A Torkos Csütörtök az új ízek megismerésén túl az étterembe járás népszerűsítésére létrehozott akció, így olyan szolgáltatók, akik kizárólag házhozszállítással foglalkoznak, nem vehetnek részt benne. A helyben fogyasztást is lehetővé tevő vendéglátóhelyeknek elvitelre vagy házhozszállítással nem kötelező a csatlakozási feltételek szerint kedvezményt adni, azonban természetesen ezt önkéntes alapon megtehetik.

2016-ban az akció hivatalos weboldala a „torkoscsutortok.itthon.hu” lesz. Ezen az oldalon zajlik a vendéglátóhelyek regisztrációja 2016. január 12-től, illetve a vendégek itt találják meg az éttermek folyamatosan bővülő listáját. Az étteremlista először 2016. január 19-én (kedden) tekinthető meg, és onnantól folyamatosan bővülni fog, érdemes vissza-visszatérni az oldalra. A szolgáltatók számára a minél gördülékenyebb szervezés érdekében ajánlásokat fogalmaz meg az MT Zrt., ezek szintén a torkoscsutortok.itthon.hu oldalon lesznek elérhetőek.

Nyert a „Hetyke Paprikabajuszos Szakács”!

Idén a nagyközönség aktív bevonásával új, szerethető logót kapott a Torkos Csütörtök. Az MT Zrt. logó-tervező pályázatán 2015. december 15-ig várta a lelkes jelentkezők alkotásait, melyek közül szakmai zsűrizés után 4 pályaműből választhatta ki a nagyközönség online szavazás során a nyertes alkotást. A szavazatok alapján a Torkos Csütörtök logója, és egyben kabalafigurája a Hetyke Paprikabajuszos Szakács lett, vele lehet majd az elkövetkező egy hónapban többször is találkozni.

Először 2006-ban szervezte meg az MT Zrt. a Torkos Csütörtök néven ismertté vált éttermi akciót. A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

About Post Author