A gazdák határidőre megkapták az agrártámogatásokat

005

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) minden olyan gazdálkodónak kifizette 2016. június 30-ig a 2015. évi közvetlen támogatását, ahol az ügyfél oldaláról jogi akadály nem merült fel a támogatási döntés véglegesítésében. Ennek köszönhető, hogy a rendelkezésre álló források több mint 98%-a ki lett fizetve eddig az időpontig – tudatta az MVH Sajtó.

Kizárólag az MVH-n kívül álló okok miatt fennálló problémák esetén – mint például birtokjogi vita, peres ügyek vagy jogutódlási kérdések – nem történt meg a támogatások kifizetése, ennek mértéke az összes támogatás 2 százalékát sem éri el. Minden olyan gazda, aki az Európai Unió és a Földművelésügyi Minisztérium által előírt jogszabályi feltételeknek egyértelműen megfelelt – tehát jogosult volt a 2015. évi közvetlen agrártámogatásokra – megkapta támogatását.

Az MVH gondos gazdaként bánik az uniós és hazai forrásokkal. Tiszteletben tartja az uniós előírásokat és hazánk jogszabályait, ezért kizárólag az ellenőrzések során felmerült jogi problémák elhárítását követően fizetheti ki a gazdáknak az agrártámogatásaikat. Amely gazdálkodónál ez lehetővé válik, ott azonnal megszületik a végleges döntés és kiutalják a támogatást a gazdálkodó számára.

Több más tagállam kifizető ügynökségeinél az új támogatási rendszer bevezetése által okozott nehézségek és többletfeladatok miatt az Európai Bizottság lehetőséget teremtett arra, hogy 2016. június 30. helyett október 15-ig lehessen kifizetni a 2015. évi közvetlen agrártámogatásokat. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ugyanakkor a gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva nem élt ezzel a lehetőséggel, hanem korábban kifizette a támogatásokat, ezzel is megteremtve a lehetőséget 2016. október 16-ától az előlegfizetésre a hazai termelők számára.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

About Post Author