A gyertya lángja értük lobbant…

A város köztemetőjének szívében felállított kopjafák előtt gyülekeztek a Honvéd Nyugdíjas Klub tagjai 2016. november 1-én, a 16 órakor kezdődő megemlékezésen.

A Szabadszállási Katonák, és a Szabadszállási Honvédségi Dolgozók emlékére állíttatott az a két kopjafa, melynél koszorúval, gyertyákkal, mécsesekkel és virágokkal emlékeztek a klub tagjai azokra a helyőrségben szolgált, vagy innen elszármazott és elhunyt katonákra, polgári- és közalkalmazottakra, akik életük során, vagy annak egy szakaszában méltón helytálltak és öregbítették a Szabadszállási Helyőrség hírnevét.

Sorkatonától tábornokig sokan és nagyon sokat dolgoztak azon, hogy munkájuk eredményeként mi, utódok békében, kedvezőbb feltételek között élhessünk, hogy az általuk nevelt, felkészített, kiképzett generációk képesek legyenek (ha szükséges) akár fegyverrel is megvédeni hazánkat.

Köszönet azért a korrekt, lokálpatrióta hozzáállásért, mellyel, habár sokan csak rövid időt szolgáltak a településen, még is adománnyal, rengeteg társadalmi munkával elősegítették a város fejlődését, a katona – civil kapcsolatok javítását.

Az emlékezők köszönetét jelképezze az a sok gyertyaláng, melyek a kopjafák körül lobognak.

Nyugodjatok békében.

Forrás:hnyk.hu