Közel háromszáz gyermek szerepelt huszonegy produkcióban a 23. alkalommal megrendezett műsoros esten.
Idén Február 8-án és 9-én tartotta jótékonysági műsorát a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Talentum Alapítványa a József Attila Közösségi Házban. A gyermekek mindkét napon telt ház előtt szerepeltek.
A megjelent vendégeket Vanyurné Lázár Erzsébet a Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezetője köszöntötte, majd Faragó Mária az alapítvány kuratóriumának elnöke tartotta meg beszámolóját.
A tavalyi évben az alapítvány bevétele 1 945 000 forint volt, melyből pályázatok támogatására 1 245 000 forintot fordítottak, derült ki a beszámolóból. Ebből az összegből finanszírozták az eszközbeszerzéseket, tárgyjutalmakat és a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákok kirándulásait. Az alapítvány fedezte a körzeti és megyei tanulmányi versenyekre való nevezési díjakat és azok utazási költségeit.
A beszédek után léptek színpadra az iskola tanulói. A közönséget többek közt aerobik, néptánc, vers és modern tánc produkciókkal valamint színpadra állított vidám darabokkal varázsolták el.
(Fotók: Fábián Krisztián)