Angol és német nyelvi témahét

A „Szívárvány színeire hangolva” TÁMOP-3.1.4.C-14 pályázat utolsó részeként rendeztük meg iskolában az angol és német nyelvi témahetet. Október 12-től 16-ig minden nap más-más témában vártuk a gyerekeket érdekes feladatokkal, előadásokkal, játékokkal.

 
A hétfő az országismeretről szólt. A szünetekben totó és kirakó megoldására került sor. Volt nagy tülekedés a folyosón, hogy mindenkinek jusson a feladatlapokból! Délután a diákok egy általuk választott országot mutattak be képes-rajzos plakátok elkészítésével.
Kedden a sporté volt a főszerep. Totóval adtak számot tudásukról a tanulók, valamint előadást hallhattak az angol sportokról. Tanítás után sokan ismerkedtek meg a számítógépes nyelvi játékokkal.
Szerdán művészkedtünk. Zenét hallgattunk a szünetekben, a nyelvi órákon híres épületekről beszéltünk filmek és képek segítségével, illetve a németet tanulók favázas házak makettjeit készítették el papírból. Nyelvtani teszt és totó egészítette ki a programok sorát.
A csütörtöki programok az áramszünet miatt elmaradtak, ezért szerdán hangulatos angol teadélutánt rendeztünk. Ekkor tartottuk meg a német csereprogram beszámolóját, valamint egyik diákunk mesélt angliai utazási élményeiről. Pénteken délután vetítéssel, filmnézéssel zártuk a hetet. Hétfőn a negyedikes és ötödikes gyerekek a szünetekben jelmezekbe öltözve a közelgő Halloween alkalmából verseket és dalokat adtak elő. A hetedikesek és nyolcadikosok tablót készítettek az ételekről.
A gyerekek színes, változatos programok során sokoldalúan használhatták és fejleszthették a nyelvtudásukat. Reméljük, többször is adódik majd számukra hasonló lehetőség.

Vanyurné Lázár Erzsébet, Meskó Szilvia, Lipóth Ildikó, Varga Eszter, Fábián Ildikó
a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola nyelvtanárai

About Post Author