Az időseket köszöntötte a református gyülekezet 2018. december 2-án, advent első vasárnapján a református templomban. A rövid műsor keretében az alsó évfolyamos hittanos gyerekek énekekkel és versekkel ajándékozták meg a szép korúakat, akik közel százan jöttek el az alkalomra. Bajusz Petra pedig gyönyörű énekhangjával adventi énekeket adott elő. Az istentiszteletet Holczmann Mihály, a szabadszállási református egyházközség gondnokának köszöntő szavai zárták.
A meghívottak közül, sokan betegség vagy a beteg ágy fogsága miatt nem tudtak eljönni, de lélekben Ők is velünk voltak. Majd rövid tájékoztatójában elmondta, hogy az Egyházközség 700 tagjának éppen fele 65 év feletti korú, akik hitbéli hűségükkel munkálkodnak a gyülekezet építésében és fenntartásában. Lelki növekedésben bizonyára sokat köszönhetünk a példát mutató nagyszülőknek, hogy ebben az évben is közel 160 gyermek jár hit-és erkölcstanoktatásra. Világi dolgokban pedig utalt arra, hogy a fenntartói járulékok megfizetésével és adományaikkal segítik a gyülekezet önfenntarthatóságát, a működőképességet, az egyházi ingatlanok szükséges javítását, állagmegóvását. Ebben az évben – részben az Egyházmegye visszmajor keretéből, részben adományokból felújításra, illetve újjáépítése kerültek a ravatalozó ház hűtőhelyiségének leomlott falai, továbbá önerőből az Óparókia külső homlokzatának felújítása és az Újparókiában kialakított tanterem padlózatának teljes cseréje.
Köszönetet mondott az adományokért, az imádságokért az egyházunkhoz való kötődésükért, gyülekezeti közösségükért. Záró gondolataiban az Adventi várakozás idejére sok áldást, békességet és szeretetet kívánt mindenkinek, majd a gyülekezet nevében minden jelenlévőt meghívott egy közös ebédre a Nagyvendéglőbe, ahol elfogyasztották a finom gulyáslevest és a rétest, majd a továbbiakban, beszélgetésekkel tölthették el az időt a gyülekezet idős és idősödő tagjai.
Süveges-Holczmann Andrea
presbiter