Balatonfenyvesi Református Hittan Tábor

Június 27.-e és július 2.-a között Balatonfenyvesen hittan táborban voltunk. A táborban közel 120 diák volt elszállásolva. Több helyről is érkeztek református diáktársaink többek között Tass és Solt településekről.

Az üdülő kőépületeiben 266 fő befogadására alkalmas szálláshely, konyha, ebédlő, közös együttlétekhez és csoportfoglalkozásokhoz kialakított helyiségek álltak rendelkezésünkre. A tábor parkosított területén sportpályák és zöldterületek várták a sportolni és kikapcsolódni vágyókat. A szálláshelyek olyan lakóegységenként voltak kialakítva számunkra, amelyek mindegyikéhez egy négy- és egy hatágyas szoba valamint zárt előtér és önálló vizesblokk tartozott.

A táborok mindig emlékezetesek számunkra. Emlékezetesek a hangulatról, a barátságokról, a környezetről. Szeretünk visszaemlékezni azokra a pillanatokra, amik ott történtek és mindig örömmel töltenek el minket. Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy az időutazás mindig is lehetséges volt az emlékekben – nos mi a múltban fogunk barangolni amíg elmeséljük milyen is volt ez az idei tábor.

A napjaink közös áhítattal kezdődtek. Utána délelőttönként elmentünk fürdeni – egészen délig. A „Magyar tenger” vize nagyon kellemes volt, bár az első két nap a viharok miatt lehűlt és csak a bátrabbak élvezhették. A délutánokat korosztályonkénti csoportos foglalkozással töltöttük el, ahol a csoportok egy adott bibliai történetet beszéltek meg közösen. A kisebb társainknak kézműves foglalkozások is színesítették a napjaikat. A foglalkozások után ismét lementünk a partra fürödni. Vacsora után közös esti áhítattal és énekléssel zártuk a napjainkat. Az áhítatokon és a foglalkozásokon kívül rengeteg szabadidőnk maradt máshonnan érkezett csoport társaink megismerésére, az ismerkedésekre, a pihenésre és különböző sport tevékenységekre.

Megismerkedtünk Noé, Gedeon, Ruth, Dávid király bibliai történetével a hét folyamán.

Kedd és szerda este egy rövid sétát tettünk a balatonfenyvesi kikötőhöz. A balatoni naplemente gyönyörű és varázslatos volt – igazi emlék lesz mindannyiunknak, hiszen ritkán láthatunk ilyen „természeti csodát”.

Csütörtök este mindenki megmutathatta tehetségét a Ki Mit Tud? versenyen. A verseny jó hangulatban telt el, színes produkciókat láthattunk.

Rengeteg élményben gazdagodtunk, új és reméljük tartós barátságokat kötöttünk – kicsik és nagyobb társaink egyaránt szép emlékekkel térhettek haza.

Köszönjük ezt a csodálatos tábort és a sok élményt. Köszönjük Máté Sándornak és Máté Sándornénak hogy megszervezték számunkra ezt a tábort – és egész héten felügyeltek, gondoskodtak, vigyáztak ránk. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segítette a tábor létrejöttét. Végül köszönjük a szülőknek, hogy elengedtek minket.

 

A cikket írták: a táborozó diákok.

About Post Author