Díjazzák a közúti balesetek számának csökkentésében eredményes önkormányzatokat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017-ben is meghirdeti a települések közúti közlekedésbiztonsági helyzetének javítását segítő pályázatát – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” pályázat leendő díjazottjai jogszabályban előírt kötelező feladataik ellátásán túlmenően is tesznek annak érdekében, hogy útjaikon kevesebb közlekedési baleset történjen, lakóik kevesebb balesetet okozzanak, szenvedjenek el.

A közúti biztonsági helyzet javulásának egyik legfontosabb fokmérője a – főleg halálos vagy súlyos sérüléssel járó – balesetek és áldozataik számának folyamatos csökkentése. A pályázat célja az önkormányzatok szakmai ismereteinek növelése, a közösségek aktivitásának serkentése, a lakosság közlekedésbiztonság-tudatos magatartásának elősegítése, az általános biztonságérzet erősödése a helyi közlekedésben.

A kiíró az értékelési eredmények alapján hat, településtípus szerinti kategóriában „Közlekedésbiztonsági Díjak” adományozásával ismeri el a közlekedésbiztonság javításában élenjáró önkormányzatok munkáját. A nyertesek a kitüntető cím mellé 15 millió forint összértékben közlekedési eszközöket, védőfelszereléseket, KRESZ-pálya elemeket vagy közlekedésbiztonsági programokat kaphatnak. Az önkormányzatok a www.kozlekedesbiztonsagahollakom.hu oldalon nyújthatják be pályázataikat 2017. április 20-i határidővel.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

About Post Author