Szabadszálláson élők számára is elérhető a GINOP 5.-1.-5-16-2017-00025 Együtt a munkavállalásért Bács-Kiskun megyében program, melynek célja, hogy a Foglalkoztatási Osztályon regisztrált álláskeresők, valamint azon személyek, akik nem dolgoznak, de még nem szerepelnek a Foglalkoztatási Osztály nyilvántartásában, mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése egyéni és csoportos szolgáltatások nyújtásának segítségével.
Célcsoportnak számít tehát a pályázati felhívásban, aki álláskereső személy, vagy aki legalább 3 hónapja nyilvántartott álláskereső, aki 25 év alatti, vagy alacsony iskolai végzettségű, vagy elavult (munkaerőpiacon nem hasznosítható vagy a bevonást megelőzően 15 évvel megszerzett) szakképesítéssel rendelkezik, vagy 50 év feletti, vagy a gyermekgondozást, családtag ápolását követően kíván visszatérni a munkaerőpiacra, illetve közvetítést kérőként nyilvántartottak, vagy inaktív, akik programba vonásuk érdekében szolgáltatásként kérik nyilvántartásba vételüket.
Bács-Kiskun megyében kollégáink tájékoztatást adnak a programról és az igénybe vehető szolgáltatásokról (melyek teljesen ingyenesek): egyéni fejlesztési terv készítés, munkatanácsadás, pszichológiai tanácsadás, szociális információnyújtás, állásfeltárás és elhelyezés, pályatanácsadás, újra orientáló csoportos foglalkozás, munkavállalói kulcsképességeket és kulcskompetenciákat fejlesztő és motivációs csoportos foglalkozás, személyiségfejlesztést, beilleszkedést és önálló életvitelt segítő csoportfoglalkozás, vállalkozóvá válást elősegítő tanácsadás, munkaerő-piaci mentori szolgáltatás.
Tanácsadó: Szabó Krisztina
Elérhetősége: BKMKH – Kunszentmiklósi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya, Kunszentmiklós, Rákóczi u. 62./A.
Ügyfélfogadás: minden szerdán és csütörtökön 8.00 – 15.00