Emlékezetes túra a Vértesben

1421

Amennyire aktívan töltötte egyesületünk az év utolsó hétvégéjét a Téli-Strázsa túrával, ugyanolyan aktívan indítottuk az újévi elsőt, igaz most résztvevői voltunk egy túrának. A Vértes lábához látogattunk el Csákberénybe, hogy egy csodálatos „Kisfröccs” túrával köszöntsük a 2019-es évet.

A túrára eljutás gondjait leküzdve, csodálatos havas reggelre ébredt az a 9 túrázó, aki arra szánta el magát, hogy a ház melegét felcserélje egy hegyi, erdei sétára. A túra hossza 14 km volt, a szintemelkedés 250 m, tehát nem számított nehéznek.

  A rajthelyet Csákberényben majdnem kétórás utazás után értük el, a rossz útviszonyok miatt.

 A rajtolás gyorsan zajlott, majd egy rajtindító pálinkával melegítettük lelkünket.

   Elindultunk a kis behavazott faluból, a kék + jelzést követve, elő-előbukkant a leküzdésre váró hegy. A Z+ jelzésnél balra lekanyarodva beértünk az erdőbe, és megkezdődött az emelkedés. Néhol a gerincen araszolgattunk, fokozatosan emelkedve felfelé. A túra nehezebb hegycsúcsos részét most nem vállaltuk, eleve azért mert a párás időben nem láttunk volna sokat, és a csúszásveszély miatt sem kockáztattunk. Így az alternatívnak leírt Z+ jelzésen maradtunk. Egy kereszteződésnél megérkeztek a hosszabb távon indulók, egy ismerős itt hozzánk csapódott, így haladtunk tovább az Cser-vágás EP felé, amely már majdnem a fél távja a túrának. Itt egy csoportképet készítettünk, és indultunk tovább Csókakői vár felé. Csodás sziklaképződmények között haladva, a hó ropogott a lábunk alatt, így értünk a vár hátsó, lépcsős feljárójához.

  Amit most nem használtunk, inkább a faluba leérve a behavazott aszfaltúton emelkedtünk fel a gyönyörűen felújított várig, melynek a megtekintése még mindig ingyenes. A vár bejáratánál, a portástól megkaptuk a várkápolna kulcsát, ahol az eredeti vár makettjét is megtekinthettük.

 A belső vár meghódítása után indultunk lefelé, az első valós EP irányába, ez Kiss Miklós borász pincéjében volt.

  Itt elidőztünk kicsit, megkóstoltuk a gazda borait, kicsit falatoztunk hisz már elmúlt dél. Majd elindultunk a túránk visszafelé vezető szakaszán, először erős emelkedő következett, majd csak lejtő jött végig. Még egy utolsó EP a Sáfrán-pincészet, ahol ismét megízlelhettük a Móri borvidék csodálatos borait.

  Innen már szinte csak egyenesen be kellett sétálnunk a célba Csákberényre, hogy az oklevél és a kitűző átvétele után, elfogyasszuk egy tányér gulyást, és élményekkel gazdagodva induljuk hazafelé.

About Post Author