Föld napja a közösségi házban

A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására. A kezdeményezéshez az idei esztendőben három színvonalas programmal kapcsolódott a József Attila Közösség Ház.

Az intézmény tavaly két nagy rendezvénnyel hívja fel az általános iskolás korosztály figyelmét a természet- és a környezetvédelem fontosságára a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereinek segítségével

Az idei esztendőben Gilly Zsoltnak, a Kiskunsági Nemzeti Park osztályvezetőjének köszönhetően a „Varázslatos Magyarország” címet viselő fotópályázat legszínvonalasabb alkotásiból nyílt kiállítás. A kiállított képeken keresztül az érdeklődők gyönyörű országunk, valamint nemzeti parkjaink természeti szépségeit, növény- és állatvilágát, valamint a nemzeti parkok által őrzött kulturális örökségét ismerhették és ismerhetik meg. Pigniczki Csaba, természetvédelmi őrkerület-vezető április 22-én Szabadszállás környezetének élővilágáról tartott előadást, kiemelt figyelmet fordítva a madarakra. A föld napi program keretében vetítették le Mosonyi Szabolcs „Vad Kunság – A Puszta rejtett élete” című ismertterjesztő filmjét is, ami nagy sikert aratott az iskolások körében.

 

A „Varázslatos Magyarország” című fotókiállítás május végéig látogatható a József Attila Közösségi Házban az intézmény nyitva tartási idejében.

About Post Author