Húsz éves a Mozgáskorlátozottak Egyesületének szabadszállási csoportja

Jó hangulatban telt a Mozgáskorlátozottak Egyesületének szabadszállási csoportja által szervezett ünnepi rendezvény, melyet  ma (november 16-án) tartottak meg a Zöld Ász vendéglőben. Az eseményen először Zengő Tiborné köszöntötte a tagokat, felelevenítette a csoport eltelt húsz évének eseményeit a megalakulásuktól napjainkig.

„1996. augusztus 1-én az Apostagi Mozgáskorlátozott Egyesület segítségével, 35 fővel megalakult az önállóan működő helyi csoport.

Első titkáruk Tövisháti Ferenc volt, három évig végezte munkáját Gálos Imréné gazdasági vezetővel, akinek nagyon sokat köszönhet a csoport. 1999-től, jelenleg is Cserna Lajos látja el ezt a tisztséget.

Az csoport taglétszáma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, jelenleg 110 fő.

Az elmúlt 20 évben a csoport mindent megtett annak érdekében, hogy a tagok megkapják a kellő segítséget, a mindenkori Kormány által biztosított lehetőségek igénybevételéhez, (lakás akadálymentesítés, gépjárműszerzési és fenntartási támogatás, fogyatékossági támogatás, parkolási engedély, hűtőgép csere, üdülési támogatás, stb.).

A csoport vezetősége szívesen szervez programokat tagjai számára, rendszeres résztvevői a Lakiteleki Népfőiskola rendezvényeinek, fürdőhelyeket látogatnak, majálisokat szerveznek és jó kapcsolatot ápolnak a fülöpszállási csoporttal.”

E jeles nap alkalmából Cserna Lajos megköszönte a támogatók segítségét, akik valamilyen formában hozzájárultak a csoport működéséhez az eltelt 20 év alatt. Az alapító tagoknak emléklappal köszönték meg munkájukat.

Majd a Nőszirmok Klub tagjai kedveskedtek meghatóan szép műsorukkal a vendégeknek. A műsort ízletes ebéd, kellemes beszélgetés követte.

Bognár Renáta

 

About Post Author