Iskolánk március 13-án vetélkedőt rendezett névadója tiszteletére. A tanulók 6-fős csapatokban versenyeztek, minden csapatban minden évfolyam képviseltette magát.
A harmadikosok szavalattal készültek, a negyedikesek illusztrációt készítettek az adott vershez. A nagyobbak a modern technika segítségével interjút készítettek Petőfi életével, szabadszállási kötődéseivel kapcsolatosan. A versenyzők meginterjúvolták városunk polgármesterét, Dr. Báldy Zoltánt, iskolánk igazgatóját, Vanyurné Lázár Erzsébetet,
Molnár Istvánné Babi nénit, aki Petőfi leszármazottja, Fábián Krisztiánt, a Települési Értéktár Bizottság tagját, Ballabás Mihályt, amatőr Petőfi-kutatót, és Vass Rolandot.
A verseny során csak az a csoport lehetett sikeres, aki a sokféle érdekes feladatot felkészülve és együttműködve tudta megoldani.
Az izgalmas versengés során a következő eredmény született:
- helyezett: Szőke szép Iluska
- helyezett: Pató Pál
- helyezett: Pönögei Kis Pál csapata.
A zsűri – Deliné Gurmai Zsuzsanna címzetes igazgató asszony, Faragó Mária a Talentum Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kristóf András SzMK elnök- dicsérő szavai ráadásjutalmat jelentettek minden eredményesen versenyző számára, s mindenki, akár versenyzett, akár csak néző volt ismeretekben gazdagodott a délután során.
Varga Eszter
Színházlátogatás a Nemzeti Színházban: Egri csillagok
Iskolánk 52 felső tagozatos tanulója láthatta a Talentum Alapítvány támogatásának köszönhetően március 6-án Budapesten, a Nemzeti Színházban az Egri csillagok című előadást.
Köszönjük a támogatást.
Varga Eszter