Lezárt akta: Kizsarolt milliók

penz21

A megalapozott gyanú szerint a két szabadszállási gyanúsított hivatalos minőséget színlelve, büntetőeljárással és letartóztatással fenyegetve több millió forint átadására kényszerítette a sértettet.

 
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Levente 41 éves és J. István 40 éves szabadszállási lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint az idősebb gyanúsított 2015. június 8-án egy mezőgazdasági gép vásárlása ürügyén megjelent a sértett bugacpusztaházi tanyáján, ahol az adóhatóság munkatársaként mutatkozott be. A 41 éves férfi azzal fenyegette meg az ott lakót, ha nem ad át több millió forintot, akkor letartóztatással is járó büntetőeljárást indít vele szemben. Az ijedt sértett a követelt összeg nagy részét átadta. Három nappal később a hivatalos eljárás elmaradása érdekében újabb milliók átadását követelte a gyanúsított, ezért egy személyes találkozót beszélt meg a sértettel. A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2015. június 12-én Budapesten, a kizsarolt összeg átadásakor tetten érték és elfogták Sz. Leventét.
A beszerzett információk alapján a férfinak – aki egyetlen állami szervezetnek sem dolgozója – volt egy társa, aki szándékosan segítséget nyújtott a bűncselekmény elkövetéséhez. A nyomozás adatai szerint J. István a sértettet megfigyelte, követte és folyamatosan kapcsolatot tartott a 41 éves gyanúsítottal. A 40 éves férfit 2015. július 1-jén 13 óra 55 perckor fogták el a rendőrök, majd zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók a szabadszállási lakosokat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást 2015. szeptember 10-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek küldi meg.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság