Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
REDEMPTIO
A jászkun redemptio megvalósulása a 18. századi Magyar-ország legnagyobb népi összefogásának eredménye. Az 1745-ben engedélyezett jászkun megváltás során a Jászkun kerület 25 települése visszavásárolta középkori gyökerekből táplálkozó autonómiáját, a kerület földjét, lakosságának személyes szabadságát.
Mindez lehetővé tette különállásukat az ország más törvényhatóságaitól, a nádor legfőbb bírósága alatt. 1745. május 6-ától a redemptiót engedélyező oklevél kilenc pontban megfogalmazott paragrafusai alkotják a jászkun alkotmányosság alaptörvényét. A kiváltságok mindenkire vonatkoztak, aki a kerületekben élt. Közös néven jászkunoknak nevezzük őket. A megnevezés nem a jászok és kunok etnikai összeolvadására, hanem a Jász, Nagykun és Kiskun kerület, az az a Jászkun kerület lakosságának jogi közösségére utal.
Három particularis kerületre(Jász, Kiskun, Nagykun) tagolt Jászkunkerület igazgatási és jogszolgáltatási önállósága, különadózó kerületté alakulása 1682-re vált teljessé. A török uralom után azonban Magyarország legnagyobb kiterjedésű koronabirtokát a Habsburg Birodalom érdekeinek megfelelően besorolták a fegyverjogon szerzett területek közé, s 1699-ben az Udvari Kamara elrendelte a népesség összeírását. Az eredmény siralmas volt, az összeírók két mezővárost és 17 lakott falut találtak,míg 56 korábbi település elpusztult.
KÜZDELEM A RÉGI SZABADSÁGOKÉRT
Az ősi kun és jász etnikumból eredeztethető lakosság a menekülések és pusztítások nyomán nagymértékben kicserélődött, de a visszaköltözöttek és a helyi önkormányzatok életben tartották hajdani szabadságaikat, illetve azok emlékét.
1701-ben I. Lipót király eltörölte az egykori magyar királyoktól nyert előjogaikat, majd 1702-ben az évszázadok alatt önálló politikai egységgé és hatósággá formálódott koronabirtokot 500 ezer rajnai forintért eladta a Német Lovagrendnek. A Német Lovagrend teljes földesúri jogot kapott, a király csupán az állami adóztatás és a katonai beszállásolás jogát tartotta meg. Bár az adásvétel törvénytelen volt, hiszen koronabirtokot az országgyűlés hozzájárulása nélkül a király nem adhatott volna el, a szabad Jászkun kerület népe jobbágysorba süllyedt. Az eladatás a jászkunokat megfosztotta korábbi politikai szabadságuktól, és csaknem nyolcszorosára növelte anyagi terheiket. A kerületekben éltek nemesek is, ők megtarthatták azokat a jogokat, amelyekkel a vármegyei nemesek bírtak.
A jogfosztott, túlterhelt, elkeseredett jászkunok 1703-ban Rákóczi mellé álltak, aki elismerte kiváltságaikat. Teljes adómentességet ugyan nem kaptak, de terheik csökkentek, hiszen megszabadultak a földesúri adóktól. A Rákóczi-szabadságharc bukása utána lovagrend kerületi szinten visszaállította a földesúri igazgatást, a települések önkormányzata viszont megmaradhatott. Minthogy 1711-ben a szatmári béke pontjaiban ígéretet tettek a jászkunok sérelmeinek orvoslására, a szabad menetelű paraszti gazdálkodásreménye számos új betelepülőt vonzott a Jászkunságba.
Az adóösszeírásokból kimutatható, hogy az 1711-től1744-ig tartó időszakban a parasztgazdaságok jelentősen gyarapodtak. Növekedett a malmok száma, fokozódott a szőlőtelepítés, fellendült az állattartás, a lakosság azonban soha nem fogadta el a földesúri alávetettséget. Amikor az 1715. évi országgyűlés napirendre tűzte a Jászkun kerületügyét, a követek állást foglaltak amellett, hogy a koronabirtok eladása törvénytelen volt, s a visszaváltás az országgyűlési karok és rendek kötelességéhez tartozik. Kérelmükre a kincstár vállalta, hogy visszafizeti az eladási árfelét, a másik felét az ország közjövedelmeiből pótolták volna. A megalkotott törvényben hároméves határidőt adtak a fizetésre. A három év elteltével azonban senki nem fizetett. Ekkor a jászkunok választott helyi vezetőik közbenjárásával a nádorhoz fordultak, mentse meg a kerületet, s felajánlották, hogy a rendek helyett visszafizetik a 250 ezer rajnai forintot. A megváltás (redemptio) gondolata megszületett, a megvalósulástól azonban még hosszú évtizedek választották el.
A redemptio gondolatának elfogadtatásában nagy szerepük volt a helyi vezetőknek, az önkormányzatokban megőrzött részleges autonómiájuknak és a folyamatosan erősödő parasztgazdaságoknak. A települések megmaradását és megerősödését elősegítette,hogy az önkormányzatok működtetéséhez saját gazdasági forrásra, a kocsmák, mészárszékek stb. jövedelmeire támaszkodhattak. A haszonvételek a földesurat illették volna, de a helyhatóságok ellenállása miatt a feltételezett jövedelemnek csupán a felét sikerült behajtania. Mivel a lakosság szabad költözési joga megmaradt, a helyi tanácsok gyakran fenyegetőztek, hogy a túlzott terhelés miatt kiköltöznek a kerületből. A felmerült konfliktusok is hozzájárultak, hogy a lovagrend hamarosan továbbadta a reméltnél kevesebbet jövedelmező, bizonytalan tulajdonjogú koronabirtokot.
Az új földesúr ünnepélyes beiktatása 1731. május 7-én történt Jászberényben. A Pesti Invalidus Ház azonban már nem tulajdonba
kapta a kerületet, hanem csupán zálogban birtokolhatta a visszaváltásig. A teljes benépesültség és a gazdasági megerősödés hatására a jól szervezett helyi önkormányzatok egyre erőteljesebben sürgették a szabadság visszaváltását, a redemptio engedélyezését. A megvalósuláshoz az 1740-benkitört osztrák örökösödési háborúadott lendületet.
A háborúhoz a király-nőnek pénzre és katonára volt szüksége, s mindkettőben számíthatott a felszabadulni vágyó jászkunokra. 1741-ben a Jászkun kerületből négyszáz katona indult saját zászlók alatt Sziléziába. Ott értesültek a hazai eseményekről, hogy nádorrá választották PálffyJános országbírót, s királlyá koronázták Mária Teréziát. A kerületek vezetői ekkor a nádor asztalára helyezték a re-demptio kérelmét.
A jászkunságiak igyekeztek az udvar kedvében járni. 1742-ben Mezőtúr és Cibakháza térségében a Haller gyalogezred lázadását a Jász kerület kétszáz lovas katonája verte le. Ugyan ez év december 12-én a Jászkun kerület közgyűlése megfosztotta tisztségétől a számos túlkapással vádolt Podhradszki György földesúri adminisztrátort, s alkapitánynak felkérte Almásy János Heves megyei alispánt. A felkérést felterjesztették a nádornak, akit ismét főbírájuknak tekintettek.
1744-ben megindult a második sziléziai háború. A jászkunsági ügyvivők Pozsonyból értesítették a kerületeket, hogy a készülő redemptio diplomájának jóváhagyása az újabb mozgósítás eredményétől függ. A hírre 1744 szeptemberében a jászkunságiak még négy száz katonát állítottak. Ugyanebben az évben megfogalmazták, hogy ha felszabadulhatnak a földesúri alávetettségből és visszatérhetnek a nádor fenn hatósága alá, hajlandóak kifizetni az 500 ezer rajnai forintot, és kiállítanak 1000 lovas katonát. Vállalták továbbá, hogy fizetik a nádor évi 3000 arany tiszteletdíját. Cserébe azt kérték, mentessenek fel a hadiadó alól, mert annyi terhet nem bírnak, s kérték régi szabadságuk visszaadását.
Mária Terézia királynő 1745. május6-án aláírta a Jászkun kerület megváltását engedélyező kiváltságlevelet.
Negyven év jobbágysors után a kerületben megszűnt a földesúri hatalom, a Jász-kun kerületben élők visszanyerték szabadságukat, valamennyien a maguk munkájából élő, szabad emberek lettek,akik választott vezetőik irányításával intézhették sorsuk alakulását.
A PRIVILÉGIUMOK
A királynő privilégiuma megerősítette a jászkunok mindazon korábbi kiváltságait, amelyek az ország törvényeivel nem ellenkeztek, s visszaadta a kerületek földjének szabad használatát, míg a tulajdonjog a koronáé maradt. A Jászkun kerület önálló törvényhatóságai, falvai és mezővárosai az ország kiváltságolt települései lettek. Mindenki, aki a kerületekben élt, személyes szabadságot, az egész Jászkun kerület pedig a történelmi jogcímre hivatkozva kollektív nemességet kapott. Utóbbi tette lehetővé, hogy a nádor főhatósága alatt beilleszkedhessenek a rendi Magyarország és a Habsburg Birodalom szervezetébe. A kerületek összes lakója egyenlő kiváltságokat és mentességeket nyert „ha e kedvezmények feltételeit egyenlően viselte.”
A továbbiakban önállóan szervezhették igazgatásukat, maguk választhatták tisztségviselőiket, azaz gyakorolhatták az önkormányzatiságot, s csupán a főkapitány kinevezésének joga maradt a nádor hatáskörében. Jogszolgáltatási önállóságot s mellé pallosjogot kaptak, amit a Jász-kun Kerület Büntető Törvényszéke a főkapitány elnökletével gyakorolt. Rév- és vámmentességet nyertek, befogadhatták a szabad költözési jogú személyeket, és a kerületben szokásos teherviselésre kötelezhették őket. A római katolikus helységek kegyúri jogot kaptak.
A szabadságot azonban nem adták ingyen, a kiváltságlevél súlyos feltételek teljesítéséhez kötötte a megváltást. Vissza kellett fizetniük a hajdani eladási árat, 500 000 rajnai forintot, továbbá kamatostól mindazokat a költségeket, amelyek a földesúr beruházásai során keletkeztek. A 25 jászkun település vállalta ezer lovas katona egyszeri kiállítását és felszerelését, valamint a rendszeres katonaállítás és beszállásolás terheit. Nemesi felkelés esetére vállalták, hogy erejük és lehetőségük szerint fegyvert fognak. Fizetniük kellett az évenkénti hadiadót, valamint a nádor évi 3000 aranynak megfelelő tiszteletdíját és az önkormányzat költségeit.
A MEGVÁLTÁS FINANSZÍROZÁSA
A megváltás törzstőkéjének – 500 000 rajnai forintnak – fizetési határidejét 1745. június 24-ben szabták meg. A rendkívül rövid határidő miatt a privilégium aláírása után azonnal cselekedni kellett, bár még szervezeti kérdések is megoldásra vártak. A Jászkun kerület mint törvényhatóság élére a nádor Almásy Jánost,a Hétszemélyes Tábla elnökét nevezte ki főkapitánynak.
Almásy már 1742-től ellátta a főkapitányi tisztséget, de beiktatása akkor elmaradt, hiszen a földesúri joghatóság miatt a nádori főkapitányság illegális volt. A kiváltság elnyerése legalizálta a nádor kinevezési jogát, s a beiktatás 1745. július 12-éna Jászkun kerület Jászberényben tartott közgyűlésén megtörtént. A visszaváltáshoz szükséges kölcsönökért a főkapitány, a nádor és gróf Grassalkovich Antal királyi személynök saját vagyonával vállalt garanciát, segítségükkel a jászkunok 1745. július vé-géig kifizettek 504 000 rajnai forintot a kincstár számára. A pénz bő háromnegyede külső kölcsönökből származott, de 122 000 rajnai forintot a kerületek lakosai adtak össze.
A fizetéssel megtörtént a Jászkun kerület megváltása. A kölcsönök törlesztése azonban majdnem két évtizedig tartott. A redemptio összegének és kamatainak a lakosok közötti felosztásáról a Jászkun kerület közgyűlése és az egyes települések elöljárósága döntött. Aki fizetett a redemptióba, az a pénzéért földbirtokot kapott. A csere érték-arányait minden településen – a helyi körülményekhez igazodva – a tanács állapította meg. A megváltáshoz legnagyobb összeggel járuló helységek között Jászberény, Halas és Karcag, az akkori három kerületi székváros állt az élen. Szorosan követte őket Félegyháza és Kunszentmiklós, a Jászságból pedig Árokszállás. Az egyes gazdák körében a töprengés, az aggodalom és a lelkesedés megnyilvánulásai különböző közösségi szinteken dokumentálhatók. A Jász kerületben Árokszálláson, Fényszarun, Dózsán és Jákóhalmán féltek a hatalmas anyagi megterheléstől. A Kiskun kerületben a nádornak kellett megsürgetnie a befizetéseket. Az 1745. november 8-án kelt nádori leirat figyelmeztette a kiskunokat:„vegye szivére ki-ki, mit tesz az szabadságnak kincse, s mit tészen az örökös jobbágyságnak igája, ha a rómaiak Gyermekeiket adták a szabadságért,miért a Kiss Kunságh marhájábúl melylyel az Isten megháldotta, valamelyetel nem adhat, és az adóságh alúl való fellszabadulásába nem igyekezik.”
A figyelmeztetés hatására felgyorsult a vállalások törlesztése, de a többi kerülethez viszonyítva még így is lemaradásban voltak. A lemaradás oka nem a redemptio ellenzése, sokkal inkább a készpénz hiánya volt. A pénzhiány enyhítésére a Jászkun kerület közgyűlése elrendelte, hogy azoktól a gazdáktól, akik pénzszűke miatt fizetésképtelenek, a helység bírái illendőáron kötelesek az állatokat és a terményeket megvásárolni. A helyi elöljárók begyűjtötték a földváltást vállalók termésének bizonyos hányadát, és gondoskodtak az értékesítésről. Amellett, hogy a tanácsok elősegítették a pénzhez jutást, a nem fizetők szankcionálásáról sem feledkeztek meg. Utóbbiakat mindaddig, amíg fizetni nem akartak, eltiltották a föld haszonvételétől. A legnagyobb váltság-összegű Jászberényből sokan elköltöztek a teher miatt. A redemptio óriási lehetőség volt a földszerzésre, de túlzottan megterhelte a családokat, és valóságos népvándorlást indukált. Minden nehézség ellenére a települések 1750–52 között kölcsönök segítségével kifizették a redemptiójukat, de a kölcsön törlesztésével sok helyen még1760-ban is tartoztak, s végül a községi pénztárból pótolták a hiányt.
TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEK
A redemptio visszaadta jogszolgáltatási kiváltságukat, amely a jászok és kunok ősi jogaihoz igazodott s a kerületben élőket – ha a vitás feleknek a kerületen kívül birtokuk nem volt – csak saját bíráik vonhatták felelősségre. Legfőbb bírájuk a nádor lett, a főkapitány kinevezési joga is őt illette, kerületi bíróságaik bíráit pedig maguk közül választhatták. A redemptio hozta létre a Jászkunkerület országosan egyedülálló társadalmi rétegződését. A kiváltságlevél megszabta, hogy a mentességek és kedvezmények egyenlő feltételhez kötöttek legyenek. Ezért a jászkunok hallgatólagosan elfogadták, hogy a jogokat a föld hordozza, s azokból mindenki a megváltásba fizetett pénze arányában részesüljön. Egy bizonyos összeg befizetésével az egyén teljes jogú redemptussá válhatott.
A redemptusok mint választók és választhatók befolyásolhatták a helyi politikai és gazdasági életet. Az önkormányzat intézményein keresztül a redemptusok dönthettek a közterhek elosztásáról,a beneficiumokról, a helység gazdálkodásáról és a helyi adó kivetéséről. A közvetett választójog segítségével a redemptusok beleszólhattak a kerületi igazgatás és jogszolgáltatás tisztségviselőinek választásába.
Aki a redemptusi limitnél kevesebbet fizetett a megváltásba, irredemptus lett és kevesebb jogot kapott, ám a személyes szabadságot az is elnyerte,aki semmit nem tudott fizetni.
A Jász-kun kerületben a község mindenkor védőernyőt jelentett azok számára is, akik nem tudtak a redemptióba fizetni. Az ideiglenes tartózkodási engedéllyel munkára felfogadottakat kommoransoknak nevezték.
A jászkun ember státusza – a nemeseket kivéve – a szabadparaszti státusz lett, amelynek révén a jászkunok az európai fejlődési irányhoz csatlakozhattak, ahol az egyes ember/család földhöz, foglalkozáshoz, lakóhelyhez kötődő szilárd jogállása hosszútávon biztosítva volt. 1745 után a Jász-kun kerületben élőket szabadságos helyzetük gyakorlására a közösség országrendisége jogosította, de csak a kerületek határain belül. A társadalmi hierarchia élén a redemptusok álltak.
A nemesek, ha fizettek a redemptióba, redemptus nemesek lettek. Nemesi birtok a kerületekben nem lehetett, hiszen a föld minden röge megváltott tulajdon volt. A földváltás és a politikai jogok összekapcsolása amellett, hogy megszabta a társadalmi rétegződést, létrehozta a sajátos jászkun földtulajdont. Aki a megváltásba befizetett pénzéért földet kapott, úgy érezhette, hogy tulajdonjogot nyert megvásárolt földjére. A tulajdonosi öntudatot erősítette,hogy a korona valódi tulajdonjoga és a földváltó redemptus közé autonómia iktatódott, melynek értelmében sajátválasztott testületei szabhatták meg a földre vonatkozó rendelkezési jogokat.
A megváltás nyomán a helységek határa három formában hasznosult. A joghordozó tőkeföldek, vagyis a redemptusok egyéni birtokai adhatók vehetők, örökölhetők voltak. Aki eladta a tőkeföldjét, eladta vele a jogait is. Mivel a redemptióba a községi pénztárból is fizettek, községi tulajdon lett a belterület, a temetők földje, az egyházi célra és a majorsági gazdálkodásra kijelölt földterület, valamint a belterületet a szántóktól elválasztó sáv. A ha tár mintegy kétharmadát településenként osztatlan közös redemptus tulajdonban hagyták. Ide tartoztak a közlegelők, a kaszálók és a tőkeföld arányában évente osztott kertföldek, ezek hasznából bizonyos feltételekkel minden kerületbeli részesülhetett.
Összegezésként megállapítható, hogy a jászkun redemptio új alapokat teremtett a Jászkun kerület alkotmányos életéhez. Létrehozta a sajátos jászkun földtulajdont és az egyedülálló társadalmi rétegződést. A jászkun szabadság és a jászkun földtulajdon adott lendületet a 18. század második felében kibontakozó paraszt-polgári fejlődésnek. A saját erőből, népi összefogással megvalósított redemptio nagymértékben erősítette a jász és kun(jászkun) öntudatot, melynek hatása napainkban is kimutatható.
Forrás: Bánkiné Molnár Erzsébet
Szabadszállási Redemptusok (Liberfundi 1753.) névsora:
50 Ifjú Kocsis János
50 Ráczkevi Kis András
100 Lipod János
80 Felső Kovács Mihály
100 Idősbik Kustos István néhai öreg Kustos János fia
300 Kustos János
40 Makádi Kis András
100 Ifjabb Kustos István
250 Páli János
160 Gonda András
50 Kis Gergely
40 Csősz Tóth György
100 Punak András
50 Tóth Márton de az meghalván lett Pelikán Györgyé
150 Bosza János
300 Öreg Kovács Ferencz
250 Szabó András
100 Felső Nagy István
100 Gergely György ez másuvá menvén lett: Szabó Gergelyé
150 Kis Márton
150 Ifjú Nagy János
50 Farkas János
200 Fürész István
100 Horváth Márton
40 Tanka János
40 Deli Ferencz
300 Pandur István
150 Gonda János
100 Balog István
20 Mészáros István
200 Horváth Pál
50 Höss Tóth János
205 Lörincz Ádám
180 Ölvedi Szabó Márton
50 Pandur Gergely
50 Vendégi Péter
100 Ifju Halmi Balás Mihály
200 Öreg Nagy János fia Nagy Gergely
50 Bense András
40 Ifjú Tóth Mihály, ez lemondott róla s lett Pap Szabó Mihályé
90 Höss János
90 Höss István
70 Márkus Mihály
200 Györffi Péter
100 Kelemen Péter
300 Öreg Tóth Mihály
30 Doboczi János
250 Szujkó János
50 Szalai Márton
25 Kecskés Mihály
220 B. Kis János
60 Benics István
150 Miklósi Gergely
250 Kovács Mihály
300 Varga Sámuel
300 Varga István
100 Bacso János
50 Iffju Bogár Mihály
30 Furu János
160 Szabó Mihály
350 Iffju Marton János
40 Sallai Mihály
40 Sallai János
40 Sallai András
30 Cseh András
100 Marton István
250 Herpai Máthé
100 Iffju Herpai Máthé
100 Hédai Pál
90 Fazekas Pál
100 Kiséri Nagy Mihály
100 Nemes Mihály
40 Vásonyi János
50 Szűcs István
100 Bodog György
60 Bacso Péter
350 Tasi Kovács János
250 Szabó Mátyás
50 Harcsa István
70 Bana János
60 Bana Mihály
20 Bana Miklós
95 Takács Ferenc
110 Kristoff Péter
30 A. Kovács János
40 Pataki Mihály
100 Öreg Marton János
100 Kerepesi István
200 Czirkos János
50 Lakatos Paál
90 Horváth István
40 Andrási István
50 Peris István
80 Faragó András
30 Faragó Mátyás
60 Faragó Péter
40 Oláh Szabó János
150 Mester István
50 Nyoczas Gergely
150 H. Tóth János
150 Bognár István
40 Mészáros János
200 Tóth István
70 Szűcs Mihály
100 Kovács Péter
50 Gaál István
100 Gacsal János
150 Bognár András
50 Somogyi János
120 Tasi Nagy János
110 Gáspár István
75 Koropnai István
50 Antal Miklós
150 Ujjfalusi István
300 Hegedűs János
20 Vida György
60 Pap János
250 Kőrösi Varga István
100 Kocsis István lemondott s lett: Mészáros Pap Péteré
100 Varga György
50 Bankus Tóth György
50 Lipod István
300 Öreg Kis János
200 Pap Gergely
150 Kocsis János
100 Gecse Lukács
200 Füredi János
100 Iffju Kovács János
100 Iffju Kovács Ferenc
100 Lestár János
100 Hatos János, de ez meghalván lett: Szűcs Gergelyé
350 Péter János
100 Sallai János
100 Kustos Mihály
200 Kovács István
150 Kulcsár Sámuel
200 Oláh Gergely
220 Varga Joseff
100 Besei István
200 Sallai András
30 Sallai István
80 Lovas János
100 Mészáros Mihály
100 Besei György
50 Tóth Ferenc
100 Halász Joseff
100 Besei András
110 Tömösvári György
100 Bíró Mihály
50 Szabó Ferencz
50 Bognár János
130 Bognár Paál
200 Ujvári István
120 Elek János
50 Lázár János
90 Also Tóth János
30 Doczi Mihály
50 Herpay Mihály, de ez másuvá menvén lett azon földnek örökösse: Györffi István
175 Baglyás István
80 Baglyás Mihály
300 Méhes Gergely
150 Gálos Ferencz
110 Molnár János
40 Molnár Ádámné
300 Molnár György
200 Halmi Balás Mihály
200 Balog János
20 Doma János
40 Virág Mihály
150 Taba György
100 Also Nagy István
100 Ösze János
150 Bugyi Kovács János
155 Szabó István
250 Molnár Gergely és Fia Molnár István
150 Horváth Jánosné és Veje Kőrösi Varga György
130 Szalai Sámuel
50 Foris Mihály
150 Jakab György
150 Tóth Joseff
150 Csaplár Sámuel
60 Szigethi István
30 Bogyó Mihály
50 Bukoczky György
50 Borbély János
50 Berta Mihály
50 Komáromi Bognár Ferenc
21.920 Ft összesen
Forrás: Tóth Sándor: Szabadszállás múltjából 2001
About Post Author
