Május 6: a Jászkunság ünnepe

REDEMPTIO

A jászkun redemptio megvalósulása a 18. századi Magyar-ország legnagyobb népi összefogásának eredménye. Az 1745-ben engedélyezett jászkun megváltás során a Jászkun kerület 25 települése visszavásárolta középkori gyökerekből táplálkozó autonómiáját, a kerület földjét, lakosságának személyes szabadságát.

Mindez lehetővé tette különállásukat az ország más törvényhatóságaitól, a nádor legfőbb bírósága alatt. 1745. május 6-ától a redemptiót engedélyező oklevél kilenc pontban megfogalmazott paragrafusai alkotják a jászkun alkotmányosság alaptörvényét. A kiváltságok mindenkire vonatkoztak, aki a kerületekben élt. Közös néven jászkunoknak nevezzük őket. A megnevezés nem a jászok és kunok etnikai összeolvadására, hanem a Jász, Nagykun és Kiskun kerület, az az a Jászkun kerület lakosságának jogi közösségére utal.

Három particularis kerületre(Jász, Kiskun, Nagykun) tagolt Jászkunkerület igazgatási és jogszolgáltatási önállósága, különadózó kerületté alakulása 1682-re vált teljessé. A török uralom után azonban Magyarország legnagyobb kiterjedésű koronabirtokát a Habsburg Birodalom érdekeinek megfelelően besorolták a fegyverjogon szerzett területek közé, s 1699-ben az Udvari Kamara elrendelte a népesség összeírását. Az eredmény siralmas volt, az összeírók két mezővárost és 17 lakott falut találtak,míg 56 korábbi település elpusztult.

KÜZDELEM A RÉGI SZABADSÁGOKÉRT

Az ősi kun és jász etnikumból eredeztethető lakosság a menekülések és pusztítások nyomán nagymértékben kicserélődött, de a visszaköltözöttek és a helyi önkormányzatok életben tartották hajdani szabadságaikat, illetve azok emlékét.

1701-ben I. Lipót király eltörölte az egykori magyar királyoktól nyert előjogaikat, majd 1702-ben az évszázadok alatt önálló politikai egységgé és hatósággá formálódott koronabirtokot 500 ezer rajnai forintért eladta a Német Lovagrendnek. A Német Lovagrend teljes földesúri jogot kapott, a király csupán az állami adóztatás és a katonai beszállásolás jogát tartotta meg. Bár az adásvétel törvénytelen volt, hiszen koronabirtokot az országgyűlés hozzájárulása nélkül a király nem adhatott volna el, a szabad Jászkun kerület népe jobbágysorba süllyedt. Az eladatás a jászkunokat megfosztotta korábbi politikai szabadságuktól, és csaknem nyolcszorosára növelte anyagi terheiket. A kerületekben éltek nemesek is, ők megtarthatták azokat a jogokat, amelyekkel a vármegyei nemesek bírtak.

A jogfosztott, túlterhelt, elkeseredett jászkunok 1703-ban Rákóczi mellé álltak, aki elismerte kiváltságaikat. Teljes adómentességet ugyan nem kaptak, de terheik csökkentek, hiszen megszabadultak a földesúri adóktól. A Rákóczi-szabadságharc bukása utána lovagrend kerületi szinten visszaállította a földesúri igazgatást, a települések önkormányzata viszont megmaradhatott. Minthogy 1711-ben a szatmári béke pontjaiban ígéretet tettek a jászkunok sérelmeinek orvoslására, a szabad menetelű paraszti gazdálkodásreménye számos új betelepülőt vonzott a Jászkunságba.

Az adóösszeírásokból kimutatható, hogy az 1711-től1744-ig tartó időszakban a parasztgazdaságok jelentősen gyarapodtak. Növekedett a malmok száma, fokozódott a szőlőtelepítés, fellendült az állattartás, a lakosság azonban soha nem fogadta el a földesúri alávetettséget. Amikor az 1715. évi országgyűlés napirendre tűzte a Jászkun kerületügyét, a követek állást foglaltak amellett, hogy a koronabirtok eladása törvénytelen volt, s a visszaváltás az országgyűlési karok és rendek kötelességéhez tartozik. Kérelmükre a kincstár vállalta, hogy visszafizeti az eladási árfelét, a másik felét az ország közjövedelmeiből pótolták volna. A megalkotott törvényben hároméves határidőt adtak a fizetésre. A három év elteltével azonban senki nem fizetett. Ekkor a jászkunok választott helyi vezetőik közbenjárásával a nádorhoz fordultak, mentse meg a kerületet, s felajánlották, hogy a rendek helyett visszafizetik a 250 ezer rajnai forintot. A megváltás (redemptio) gondolata megszületett, a megvalósulástól azonban még hosszú évtizedek választották el.

A redemptio gondolatának elfogadtatásában nagy szerepük volt a helyi vezetőknek, az önkormányzatokban megőrzött részleges autonómiájuknak és a folyamatosan erősödő parasztgazdaságoknak. A települések megmaradását és megerősödését elősegítette,hogy az önkormányzatok működtetéséhez saját gazdasági forrásra, a kocsmák, mészárszékek stb. jövedelmeire támaszkodhattak. A haszonvételek a földesurat illették volna, de a helyhatóságok ellenállása miatt a feltételezett jövedelemnek csupán a felét sikerült behajtania. Mivel a lakosság szabad költözési joga megmaradt, a helyi tanácsok gyakran fenyegetőztek, hogy a túlzott terhelés miatt kiköltöznek a kerületből. A felmerült konfliktusok is hozzájárultak, hogy a lovagrend hamarosan továbbadta a reméltnél kevesebbet jövedelmező, bizonytalan tulajdonjogú koronabirtokot.

Az új földesúr ünnepélyes beiktatása 1731. május 7-én történt Jászberényben. A Pesti Invalidus Ház azonban már nem tulajdonba

kapta a kerületet, hanem csupán zálogban birtokolhatta a visszaváltásig. A teljes benépesültség és a gazdasági megerősödés hatására a jól  szervezett helyi önkormányzatok egyre erőteljesebben sürgették a szabadság visszaváltását, a redemptio engedélyezését. A megvalósuláshoz az 1740-benkitört osztrák örökösödési háborúadott lendületet.

A háborúhoz a király-nőnek pénzre és katonára volt szüksége, s mindkettőben számíthatott a felszabadulni vágyó jászkunokra. 1741-ben a Jászkun kerületből négyszáz katona indult saját zászlók alatt Sziléziába. Ott értesültek a hazai eseményekről, hogy nádorrá választották PálffyJános országbírót, s királlyá koronázták Mária Teréziát. A kerületek vezetői ekkor a nádor asztalára helyezték a re-demptio kérelmét.

A jászkunságiak igyekeztek az udvar kedvében járni. 1742-ben Mezőtúr és Cibakháza térségében a Haller gyalogezred lázadását a Jász kerület kétszáz lovas katonája verte le. Ugyan ez év december 12-én a Jászkun kerület közgyűlése megfosztotta tisztségétől a számos túlkapással vádolt Podhradszki György földesúri adminisztrátort, s alkapitánynak felkérte Almásy János Heves megyei alispánt. A felkérést felterjesztették a nádornak, akit ismét főbírájuknak tekintettek.

1744-ben megindult a második sziléziai háború. A jászkunsági ügyvivők Pozsonyból értesítették a kerületeket, hogy a készülő redemptio diplomájának jóváhagyása az újabb mozgósítás eredményétől függ. A hírre 1744 szeptemberében a jászkunságiak még négy száz katonát állítottak. Ugyanebben az évben megfogalmazták, hogy ha felszabadulhatnak a földesúri alávetettségből és visszatérhetnek a nádor fenn hatósága alá, hajlandóak kifizetni az 500 ezer rajnai forintot, és kiállítanak 1000 lovas katonát. Vállalták továbbá, hogy fizetik a nádor évi 3000 arany tiszteletdíját. Cserébe azt kérték, mentessenek fel a hadiadó alól, mert annyi terhet nem bírnak, s kérték régi szabadságuk visszaadását.

Mária Terézia királynő 1745. május6-án aláírta a Jászkun kerület megváltását engedélyező kiváltságlevelet.

Negyven év jobbágysors után a kerületben megszűnt a földesúri hatalom, a Jász-kun kerületben élők visszanyerték szabadságukat, valamennyien a maguk munkájából élő, szabad emberek lettek,akik választott vezetőik irányításával intézhették sorsuk alakulását.

A PRIVILÉGIUMOK

A királynő privilégiuma megerősítette a jászkunok mindazon korábbi kiváltságait, amelyek az ország törvényeivel nem ellenkeztek, s visszaadta a kerületek földjének szabad használatát, míg a tulajdonjog a koronáé maradt. A Jászkun kerület önálló törvényhatóságai, falvai és mezővárosai az ország kiváltságolt települései lettek. Mindenki, aki a kerületekben élt, személyes szabadságot, az egész Jászkun kerület pedig a történelmi jogcímre hivatkozva kollektív nemességet kapott. Utóbbi tette lehetővé, hogy a nádor főhatósága alatt beilleszkedhessenek a rendi Magyarország és a Habsburg Birodalom szervezetébe. A kerületek összes lakója egyenlő kiváltságokat és mentességeket nyert „ha e kedvezmények feltételeit egyenlően viselte.”

A továbbiakban önállóan szervezhették igazgatásukat, maguk választhatták tisztségviselőiket, azaz gyakorolhatták az önkormányzatiságot, s csupán a főkapitány kinevezésének joga maradt a nádor hatáskörében. Jogszolgáltatási önállóságot s mellé pallosjogot kaptak, amit a Jász-kun Kerület Büntető Törvényszéke a főkapitány elnökletével gyakorolt. Rév- és vámmentességet nyertek, befogadhatták a szabad költözési jogú személyeket, és a kerületben szokásos teherviselésre kötelezhették őket. A római katolikus helységek kegyúri jogot kaptak.

A szabadságot azonban nem adták ingyen, a kiváltságlevél súlyos feltételek teljesítéséhez kötötte a megváltást. Vissza kellett fizetniük a hajdani eladási árat, 500 000 rajnai forintot, továbbá kamatostól mindazokat a költségeket, amelyek a földesúr beruházásai során keletkeztek. A 25 jászkun település vállalta ezer lovas katona egyszeri kiállítását és felszerelését, valamint a rendszeres katonaállítás és beszállásolás terheit. Nemesi felkelés esetére vállalták, hogy erejük és lehetőségük szerint fegyvert fognak. Fizetniük kellett az évenkénti hadiadót, valamint a nádor évi 3000 aranynak megfelelő tiszteletdíját és az önkormányzat költségeit.

A MEGVÁLTÁS FINANSZÍROZÁSA

A megváltás törzstőkéjének – 500 000 rajnai forintnak – fizetési határidejét 1745. június 24-ben szabták meg. A rendkívül rövid határidő miatt a privilégium aláírása után azonnal cselekedni kellett, bár még szervezeti kérdések is megoldásra vártak. A Jászkun kerület mint törvényhatóság  élére a nádor Almásy Jánost,a Hétszemélyes Tábla elnökét nevezte ki főkapitánynak.

Almásy már 1742-től ellátta a főkapitányi tisztséget, de beiktatása akkor elmaradt, hiszen a földesúri joghatóság miatt a nádori főkapitányság illegális volt. A kiváltság elnyerése legalizálta a nádor kinevezési jogát, s a beiktatás 1745. július 12-éna Jászkun kerület Jászberényben tartott közgyűlésén megtörtént. A visszaváltáshoz szükséges kölcsönökért a főkapitány, a nádor és gróf Grassalkovich Antal királyi személynök saját vagyonával vállalt garanciát, segítségükkel a jászkunok 1745. július vé-géig kifizettek 504 000 rajnai forintot a kincstár számára. A pénz bő háromnegyede külső kölcsönökből származott, de 122 000 rajnai forintot a kerületek lakosai adtak össze.

A fizetéssel megtörtént a Jászkun kerület megváltása. A kölcsönök törlesztése azonban majdnem két évtizedig tartott. A redemptio összegének és kamatainak a lakosok közötti felosztásáról a Jászkun kerület közgyűlése és az egyes települések elöljárósága döntött. Aki fizetett a redemptióba, az a pénzéért földbirtokot kapott. A csere érték-arányait minden településen – a helyi körülményekhez igazodva – a tanács állapította meg. A megváltáshoz legnagyobb összeggel járuló helységek között Jászberény, Halas és Karcag, az akkori három kerületi székváros állt az élen. Szorosan követte őket Félegyháza és Kunszentmiklós, a Jászságból pedig Árokszállás. Az egyes gazdák körében a töprengés, az aggodalom és a lelkesedés megnyilvánulásai különböző közösségi szinteken dokumentálhatók. A Jász kerületben Árokszálláson, Fényszarun, Dózsán és Jákóhalmán féltek a hatalmas anyagi megterheléstől. A Kiskun kerületben a nádornak kellett megsürgetnie a befizetéseket. Az 1745. november 8-án kelt nádori leirat figyelmeztette a kiskunokat:„vegye szivére ki-ki, mit tesz az szabadságnak kincse, s mit tészen az örökös jobbágyságnak igája, ha a rómaiak Gyermekeiket adták a szabadságért,miért a Kiss Kunságh marhájábúl melylyel az Isten megháldotta, valamelyetel nem adhat, és az adóságh alúl való fellszabadulásába nem igyekezik.”

A figyelmeztetés hatására felgyorsult a vállalások törlesztése, de a többi kerülethez viszonyítva még így is lemaradásban voltak. A lemaradás oka nem a redemptio ellenzése, sokkal inkább a készpénz hiánya volt. A pénzhiány enyhítésére a Jászkun kerület közgyűlése elrendelte, hogy azoktól a gazdáktól, akik pénzszűke miatt fizetésképtelenek, a helység bírái illendőáron kötelesek az állatokat és a terményeket megvásárolni. A helyi elöljárók begyűjtötték a földváltást vállalók termésének bizonyos hányadát, és gondoskodtak az értékesítésről. Amellett, hogy a tanácsok elősegítették a pénzhez jutást, a nem fizetők szankcionálásáról sem feledkeztek meg. Utóbbiakat mindaddig, amíg fizetni nem akartak, eltiltották a föld haszonvételétől. A legnagyobb váltság-összegű Jászberényből sokan elköltöztek a teher miatt. A redemptio óriási lehetőség volt a földszerzésre, de túlzottan megterhelte a családokat, és valóságos népvándorlást indukált. Minden nehézség ellenére a települések 1750–52 között kölcsönök segítségével kifizették a redemptiójukat, de a kölcsön törlesztésével sok helyen még1760-ban is tartoztak, s végül a községi pénztárból pótolták a hiányt.

 TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEK

A redemptio visszaadta jogszolgáltatási kiváltságukat, amely a jászok és kunok ősi jogaihoz igazodott s a kerületben élőket – ha a vitás feleknek a kerületen kívül birtokuk nem volt – csak saját bíráik vonhatták felelősségre. Legfőbb bírájuk a nádor lett, a főkapitány kinevezési joga is őt illette, kerületi bíróságaik bíráit pedig maguk közül választhatták. A redemptio hozta létre a Jászkunkerület országosan egyedülálló társadalmi rétegződését. A kiváltságlevél megszabta, hogy a mentességek és kedvezmények egyenlő feltételhez kötöttek legyenek. Ezért a jászkunok hallgatólagosan elfogadták, hogy a jogokat a föld hordozza, s azokból mindenki a megváltásba fizetett pénze arányában részesüljön. Egy bizonyos összeg befizetésével az egyén teljes jogú redemptussá válhatott.

 A redemptusok mint választók és választhatók befolyásolhatták a helyi politikai és gazdasági életet. Az önkormányzat intézményein keresztül a redemptusok dönthettek a közterhek elosztásáról,a beneficiumokról, a helység gazdálkodásáról és a helyi adó kivetéséről. A közvetett választójog segítségével a redemptusok beleszólhattak a kerületi igazgatás és jogszolgáltatás tisztségviselőinek választásába.

Aki a redemptusi limitnél kevesebbet fizetett a megváltásba, irredemptus lett és kevesebb jogot kapott, ám a személyes szabadságot az is elnyerte,aki semmit nem tudott fizetni.

A Jász-kun kerületben a község mindenkor védőernyőt jelentett azok számára is, akik nem tudtak a redemptióba fizetni. Az ideiglenes tartózkodási engedéllyel munkára felfogadottakat kommoransoknak nevezték.

A jászkun ember státusza – a nemeseket kivéve – a szabadparaszti státusz lett, amelynek révén a jászkunok az európai fejlődési irányhoz csatlakozhattak, ahol az egyes ember/család földhöz, foglalkozáshoz, lakóhelyhez kötődő szilárd jogállása hosszútávon biztosítva volt. 1745 után a Jász-kun kerületben élőket szabadságos helyzetük gyakorlására a közösség országrendisége jogosította, de csak a kerületek határain belül. A társadalmi hierarchia élén a redemptusok álltak.

A nemesek, ha fizettek a redemptióba, redemptus nemesek lettek. Nemesi birtok a kerületekben nem lehetett, hiszen a föld minden röge megváltott tulajdon volt. A földváltás és a politikai jogok összekapcsolása amellett, hogy megszabta a társadalmi rétegződést, létrehozta a sajátos jászkun földtulajdont. Aki a megváltásba befizetett pénzéért földet kapott, úgy érezhette, hogy tulajdonjogot nyert megvásárolt földjére. A tulajdonosi öntudatot erősítette,hogy a korona valódi tulajdonjoga és a földváltó redemptus közé autonómia iktatódott, melynek értelmében sajátválasztott testületei szabhatták meg a földre vonatkozó rendelkezési jogokat.

A megváltás nyomán a helységek határa három formában hasznosult. A joghordozó tőkeföldek, vagyis a redemptusok egyéni birtokai adhatók vehetők, örökölhetők voltak. Aki eladta a tőkeföldjét, eladta vele a jogait is. Mivel a redemptióba a községi pénztárból is fizettek, községi tulajdon lett a belterület, a temetők földje, az egyházi célra és a majorsági gazdálkodásra kijelölt földterület, valamint a belterületet a szántóktól elválasztó sáv. A ha tár mintegy kétharmadát településenként osztatlan közös redemptus tulajdonban hagyták. Ide tartoztak a közlegelők, a kaszálók és a tőkeföld arányában évente osztott kertföldek, ezek hasznából bizonyos feltételekkel minden kerületbeli részesülhetett.

Összegezésként megállapítható, hogy a jászkun redemptio új alapokat teremtett a Jászkun kerület alkotmányos életéhez. Létrehozta a sajátos jászkun földtulajdont és az egyedülálló társadalmi rétegződést. A jászkun szabadság és a jászkun földtulajdon adott lendületet a 18. század második felében kibontakozó paraszt-polgári fejlődésnek. A saját erőből, népi összefogással megvalósított redemptio nagymértékben erősítette a jász és kun(jászkun) öntudatot, melynek hatása napainkban is kimutatható.

 Forrás: Bánkiné Molnár Erzsébet

Szabadszállási Redemptusok (Liberfundi 1753.) névsora:

50          Ifjú Kocsis János

50           Ráczkevi Kis András

100        Lipod János

80           Felső Kovács Mihály

100        Idősbik Kustos István néhai öreg Kustos János fia

300         Kustos János

40           Makádi Kis András

100         Ifjabb Kustos István

250         Páli János

160         Gonda András

50           Kis Gergely

40           Csősz Tóth György

100         Punak András

50           Tóth Márton de az meghalván lett Pelikán Györgyé

150         Bosza János

300         Öreg Kovács Ferencz

250         Szabó András

100         Felső Nagy István

100         Gergely György ez másuvá menvén lett: Szabó Gergelyé

150         Kis Márton

150         Ifjú Nagy János

50           Farkas János

200         Fürész István

100         Horváth Márton

40           Tanka János

40           Deli Ferencz

300         Pandur István

150         Gonda János

100         Balog István

20           Mészáros István

200         Horváth Pál

50           Höss Tóth János

205         Lörincz Ádám

180         Ölvedi Szabó Márton

50           Pandur Gergely

50           Vendégi Péter

100         Ifju Halmi Balás Mihály

200         Öreg Nagy János fia Nagy Gergely

50           Bense András

40           Ifjú Tóth Mihály, ez lemondott róla s lett Pap Szabó Mihályé

90           Höss János

90           Höss István

70           Márkus Mihály

200         Györffi Péter

100         Kelemen Péter

300         Öreg Tóth Mihály

30           Doboczi János

250         Szujkó János

50           Szalai Márton

25           Kecskés Mihály

220         B. Kis János

60           Benics István

150         Miklósi Gergely

250         Kovács Mihály

300         Varga Sámuel

300        Varga István

100         Bacso János

50           Iffju Bogár Mihály

30           Furu János

160         Szabó Mihály

350         Iffju Marton János

40           Sallai Mihály

40           Sallai János

40           Sallai András

30           Cseh András

100         Marton István

250         Herpai Máthé

100         Iffju Herpai Máthé

100         Hédai Pál

90           Fazekas Pál

100         Kiséri Nagy Mihály

100         Nemes Mihály

40           Vásonyi János

50           Szűcs István

100         Bodog György

60           Bacso Péter

350         Tasi Kovács János

250         Szabó Mátyás

50           Harcsa István

70           Bana János

60           Bana Mihály

20           Bana Miklós

95           Takács Ferenc

110         Kristoff Péter

30           A. Kovács János

40           Pataki Mihály

100         Öreg Marton János

100         Kerepesi István

200         Czirkos János

50           Lakatos Paál

90           Horváth István

40           Andrási István

50           Peris István

80           Faragó András

30           Faragó Mátyás

60           Faragó Péter

40           Oláh Szabó János

150         Mester István

50           Nyoczas Gergely

150         H. Tóth János

150         Bognár István

40           Mészáros János

200         Tóth István

70           Szűcs Mihály

100         Kovács Péter

50           Gaál István

100         Gacsal János

150         Bognár András

50           Somogyi János

120         Tasi Nagy János

110         Gáspár István

75           Koropnai István

50           Antal Miklós

150         Ujjfalusi István

300         Hegedűs János

20           Vida György

60           Pap János

250         Kőrösi Varga István

100         Kocsis István lemondott s lett: Mészáros Pap Péteré

100         Varga György

50           Bankus Tóth György

50           Lipod István

300         Öreg Kis János

200         Pap Gergely

150         Kocsis János

100         Gecse Lukács

200         Füredi János

100         Iffju Kovács János

100         Iffju Kovács Ferenc

100        Lestár János

100         Hatos János, de ez meghalván lett: Szűcs Gergelyé

350         Péter János

100         Sallai János

100         Kustos Mihály

200         Kovács István

150         Kulcsár Sámuel

200         Oláh Gergely

220         Varga Joseff

100         Besei István

200         Sallai András

30           Sallai István

80           Lovas János

100         Mészáros Mihály

100         Besei György

50           Tóth Ferenc

100         Halász Joseff

100         Besei András

110         Tömösvári György

100         Bíró Mihály

50           Szabó Ferencz

50           Bognár János

130         Bognár Paál

200        Ujvári István

120         Elek János

50           Lázár János

90           Also Tóth János

30           Doczi Mihály

50           Herpay Mihály, de ez másuvá menvén lett azon földnek örökösse: Györffi István

175         Baglyás István

80           Baglyás Mihály

300         Méhes Gergely

150         Gálos Ferencz

110         Molnár János

40           Molnár Ádámné

300         Molnár György

200         Halmi Balás Mihály

200        Balog János

20           Doma János

40           Virág Mihály

150         Taba György

100         Also Nagy István

100         Ösze János

150         Bugyi Kovács János

155         Szabó István

250         Molnár Gergely és Fia Molnár István

150         Horváth Jánosné és Veje Kőrösi Varga György

130         Szalai Sámuel

50           Foris Mihály

150         Jakab György

150         Tóth Joseff

150         Csaplár Sámuel

60           Szigethi István

30           Bogyó Mihály

50           Bukoczky György

50           Borbély János

50           Berta Mihály

50           Komáromi Bognár Ferenc

 

21.920 Ft összesen

Forrás: Tóth Sándor: Szabadszállás múltjából 2001