E címmel tartott bűnmegelőzési előadást ma (február 22-én) Pataki Zsolt rendőr őrnagy, a Szabadszállási Rendőrőrs parancsnoka a József Attila Közösségi Házban. A rendezvényen egyebek mellett a trükkös faárusokról, a szén-monoxidérzékelő árusokról, a telefonos csalókról esett szó.
A téli hónapokban, városunkban is megjelentek azok az ismeretlen elkövetők, akik a katasztrófavédelemre hivatkozva, nevünkben eljárva több tízezer forint összeg fejében kívánnak tájékoztatást nyújtani a szén-monoxid-érzékelőkkel és a tüzelő-fűtő berendezésekre vonatkozó jogszabályi előírásokkal kapcsolatosan. Ezek az emberek egyértelműen pénzt akarnak kicsalni a jóhiszemű állampolgároktól. A katasztrófavédelem ugyanis nem bízott meg sem céget, sem pedig magánszemélyt a nevében történő tájékoztatásra és eljárásra, hatósági ellenőrzéseit mindig saját állományával, nem pedig alvállalkozók, megbízott cégek útján végzi – mondta el Pataki Zsolt, aki egyben fotókat mutatott be a feltételezett elkövetők által használt személyautóról.
A szabadszállási rendőrőrs parancsnoka felhívta a figyelmet a telefonos csalókra, aki valamelyik mobiltelefon-szolgáltató munkatársaként – leginkább számkijelzés nélkül – hívják fel a kiszemelt áldozatukat és közlik velük, hogy az általuk meghirdetett nyereményjátékban nagyobb pénzösszeget nyertek. Az elkövetők arra kérik a gyanútlan sértetteket, hogy egy lakóhelyükhöz közeli bankautomatánál meghatározott összeggel töltsék fel egy megadott telefonszám egyenlegét, mivel a nyereményt csak így tudják átutalni a bankszámlájukra. Az elővigyázatlan, korosztálytól független sértettek egy része ennek eleget tesz, azonban az ígért nyereményt nem kapja meg.
A trükkös faárusokkal kapcsolatban részletesen ismertette az elkövetők módszereit. Elmondta, az elkövetők leggyakrabban a kereskedelmi árnál jóval olcsóbban kínálják „kiváló” minőségű portékájukat plakátokon, hirdetési újságokban. Csak egy telefonszámot adnak meg a hirdetéseikben, az áru értékesítését pedig általában helyszínre szállítással vállalják. A jármű platóján még tíz mázsa a tüzelő, udvaron leborítva már csak ennek a fele. A laikus vevő még csak megbecsülni se tudja, hogy valóban annyit kapott-e, amennyit megrendelt. Előfordulhat, hogy nem a megrendelt minőségű tűzifát szállítják ki. A vásárlás során – ha nagyobb címletű bankjegyből vissza kell adni – kifigyelhetik, hol tartja a gyanútlan házigazda a pénzét és a figyelmét elterelve (vizet kérnek, WC-re, mosdóba mennek) megszabadítják tőle.
A megelőzés legfontosabb eleme, hogy a vásárlók őrizzék meg egészséges bizalmatlanságukat az árusokkal szemben. A megrendeléskor előre egyeztessenek a kiszállítás időpontját, és lehetőség szerint kérjék valamelyik szomszéd vagy rokon segítségét, aki jártas a tüzelőanyagok vásárlásában. Legyenek óvatosak és otthonaikba ne engedjenek be idegeneket, így nem válhatnak trükkös tolvajok áldozatává.
Pataki Zsolt végezetül arra kérte az előadás részvevőit, hogy gyanú esetén bizalommal forduljanak a rendőrséghez, figyeljenek egymásra, hogy ne válnak csalók áldozatává, bejelentéseikkel pedig segítsenek mielőbb leleplezni az elkövetőket.
A program résztvevőinek kérésére Pataki Zsolt a jövőben rendszeresen tart majd előadást az aktuális kérdésekről a József Attila Közösségi Házban.