Több forrásból is eljut az információ a NAV-hoz, ha valaki ki tudná fizetni korábbi adótartozását, mégis úgy tesz, mintha nem lenne semmilyen vagyona. Ilyenkor újra megkíséreli behajtani a korábban sikertelenül követelt tartozást a NAV. Több példa is igazolja, hogy a behajthatatlannak tűnő hátralék nem szűnik meg, sőt gyakran meg is térül – tudatta Dr. Kis Péter András adószakmai szóvivő.
Akkor sem szűnik meg az adótartozás, ha azt végrehajtható vagyon hiányában a NAV első alkalommal nem tudja beszedni. Ha ugyanis az elévülési időn belül az adózó ingó vagy ingatlan vagyonra, illetve megfelelő jövedelemre tesz szert, a NAV intézkedik a tartozás újbóli behajtásáról.
Egy egyéni vállalkozó tavasszal kártalanításként jutott volna vagyonhoz, de mivel az Igazságügyi Minisztériumnak tudomása volt az adótartozásról, értesítette a NAV-ot a behajthatás lehetőségéről. Végül a megítélt több millió forint – perköltségen felüli része – a behajthatatlanként nyilvántartott adótartozás jelentős részét fedezte.
Másik esetben egy nagy hátralékos adózó elajándékozott egy ingatlant a lányának, akit a NAV a köztartozás mögöttes felelőseként jelölt meg. Ezek után az adós jobbnak látta 2 millió forinttal csökkenteni a hátralékot. Nem ritka, hogy az adósok a fedezetelvonásnak ezt a módját választják, azonban a NAV az erre vonatkozó szerződéseket általában perre viszi, amelyek nyomán rendre a hivatal követelésének ad helyt a bíróság.
A legnagyobb tételt egy magyarországi lakcímmel rendelkező holland állampolgár 20 millió forint adó- és járuléktartozása jelentette. A végrehajtás először nem vezetett eredményre mivel az adós sem ingó-, sem ingatlan vagyonnal nem rendelkezett, végrehajtás alá vonható jövedelme nem volt, őt magát pedig nem lehetett elérni. A NAV megkereste a holland adóhatóságot és behajtási jogsegély keretében információkat kért a férfi tartózkodási helyéről, végrehajtás alá vonható jövedelméről és vagyontárgyairól. A társhatóság néhány hónap múlva arról tájékoztatta a NAV-ot, hogy az adós az Egyesült Arab Emirátusokban él, Hollandiában pedig két házzal és több bankszámlával rendelkezik. A NAV erre már behajtási kérelemmel válaszolt és a holland hatóság intézkedésére a 20 millió forintos hátralék egy összegben megtérült.
A NAV számára az ingatlan adásvételről, ajándékozásról, egyéb vagyonszerzésről az illetékügyek adnak információt, illetve a földhivatali adatbázis is segítségül hívható. A gépjárművek tulajdonosváltásáról az okmányirodák adnak tájékoztatást és nem utolsó sorban a személyijövedelemadó-bevallások is támpontként szolgálhatnak. A NAV kapcsolatban áll más országok hatóságaival, amelyekkel kölcsönös az információcsere.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség