Nőszirmok Klub kirándulása Bikalra

Június 11-én volt a Nőszirmok Klub kirándulása Bikalra. Az egy napos program reggel 7 órakor, BUSZ-ra szállással vette kezdetét és az első megálló Dunföldváron a Csonka-toronynál (más néven Török-torony, Öreg-torony) volt. A 15. század végén épült 9,5×9,5 méteres négyzet alapú, 1,2 méter falvastagságú, háromemeletes tornyot körbe sétálva és letekintve, gyönyörű panoráma tárult elénk a Nap-felkeltében hömpölygő Dunára.

Majd folytattuk utunkat Bonyhádra, ahol a csoport felkereste Wass Albert mellszobrát. Wass Albert 1945-ös emigrációja után először Bonyhádon térhetett haza Magyarországra. Ennek okán, születésének 97. évfordulóján, január 8-án Bonyhádon szobrot állítottak az írónak. Ez az első magyar város, ahol az író szobrát köztérre emelték. Kalandos úton került a szobor Bonyhádra, Ausztráliából Németországon át. A nagyméretű bronz mellszobrot Kolozsy Sándor művész készítette Sydneyben, majd Hamburgba szállíttatta, és gróf dr. Wass Endre gondjaira bízta. A művész a szobrot szülővárosába, Kolozsvárra szánta. De a kalandos út után Wass Albert mellszobra 2005-ben Bonyhádra került a város frekventált egyik fő terére.

Innen az utunk a végcélhoz a Bikali Élménybirtokra vezetett. Az Élménybirtok fallal körbevett terület a látogatókat 4 robusztus kapun keresztül utcáira engedő óvárosa különleges hely, ahol valósággal megelevenedik a történelem, melynek itt tartózkodása során a vendég is részese lehet.

Az autentikus épületek között kanyargó utcák, az élmények sorát rejtik: egymást érik a középkori iparosok műhelyei, melyek szinte mindegyikében kipróbálható, elleshető egy-egy mesterfogás; a fogadó ínycsiklandó ételekkel várja vendégeit; az Apródképző pedig a korabeli lovagi és persze apródi életbe enged betekintést, miközben az érdeklődő akár maga is középkori harcossá válhat egy kis időre. A sok-sok program-forgatagban a színházteremben megnézhettük a „lónak vélt menyasszony” című vásári komédiát, a középkori ítélkezés szabályait és eszközeit „Kegyetlen Lajossal” és a késő délutáni órákban pedig a magas színvonalú „nemzetközi lovagi torna” bemutatóját is láthattuk.

Az egész napos program végén sok-sok élménnyel gazdagodva, kellemesen elfáradva szálltunk fel az autóbuszra és érkeztünk vissza Szabadszállásra. A csoport nevében szeretnénk megköszönni a Nőszirmok Klubnak a szervezést és a meghívást, Tabajdiné Zsófikának, Szűcs Borikának az idegenvezetést és koordinálást, az Atlasz-BUSZ Kft-nek a kényelmes és biztonságos utazást.

 

   Holczmann Mihály és Holczmann Mihályné