Pályázat roma fiataloknak

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a katasztrófavédelmi pálya választásának ösztönzésére 15 fő részére a 2016. február 1-jével megkezdett tűzoltó II. szakképzésre vonatkozóan.

A pályázati feltételek
Pályázatot a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: KOK) egységes rendvédelmi moduláris szakképzésben már résztvevő roma származású fiatalok nyújthatnak be. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:
a)magyar állampolgárság,
b)magyarországi lakóhely,
c)büntetlen előélet,
d)roma származás,
e)hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű vagy a családban (egy háztartásban élők) az egy főre jutó havi jövedelem összege nem éri el a minimálbér 50 %-át,
f)kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában, valamint a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti,
g)írásbeli hozzájárulás a személyes adatoknak a roma származású fiatalok tűzoltóvá válásának elősegítése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint az ezzel kapcsolatos feladatokról szóló BM OKF főigazgatói utasításbanfoglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, kifogástalan életvitelét és a vele egy háztartásban élők életvitelét, továbbá az esetleges korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a BM OKF bármikor megvizsgáltathatja.

A támogatás formája, mértéke
A támogatást a BM OKF biztosítja a saját költségvetése terhére. A támogatás összege a tanfolyam (képzés) időtartama alatt egyszeri 20.000 Ft.

Egyéb tudnivalók
A pályázatot 2016. április 29-ig kell a BM OKF Humán Szolgálat postai címére (1903 Budapest Pf.: 314.) a szolgálatvezető részére papír alapon (s.k. felbontással) megküldeni. A borítékon szerepeljen a pályázat címe.

A pályázat mellékleteként kell benyújtani:
– a pályázati feltételek a)-e) alpontjaiban foglalt feltételek teljesítésének igazolására szolgáló dokumentumokat [személyazonosító igazolvány és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány, önkéntes nyilatkozat roma származásról (pályázati adatlap 1. melléklet), hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet vagy az egy főre jutó jövedelem igazolására szolgáló dokumentum],
– a pályázati feltételek f) pontjának megfelelő nyilatkozatot és a g) pontjában meghatározott írásbeli hozzájárulást (pályázati adatlap 2. melléklet).

A pályázat elbírálása szempontjából hátrányos helyzetű az a pályázó, aki huszonötödik életévét nem töltötte be, és akit középfokú tanulmányai során családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, vagy részére a középfokú tanulmányai során rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítottak, középfokú tanulmányai során rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult, vagy a középfokú tanulmányai során állami gondozott volt. Halmozottan hátrányos helyzetű az a hátrányos helyzetű pályázó, akit tartós nevelésbe vettek, vagy akinek törvényes felügyeletét ellátó szülei legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányaikat fejezték be sikeresen.
A pályázatokat a BM OKF Humán Szolgálat és a KOK vezetői által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.
A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a BM OKF Humán Szolgálat vezetője dönt.
A pályázat elbírálásának határideje 2016. május 20.
A pályázatot nyert tanulókkal a BM OKF Humán Szolgálat vezetője támogatási szerződést köt.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a +36/20-8200-538-as telefonszámon kérhető.

Letölthető dokumentumok: Pályázati adatlap

About Post Author