RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS

Insignia_Hungary_Police

Fokozott ellenőrzés elrendelése az ittas vezetők kiszűrésére.

 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2015 év május hónapban Szabadszállás illetékességi területén három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

A balesetek közül mindhárom esetben felmerült, hogy a baleset résztvevői ittasak voltak.

Május elején egy lovaskocsit hajtó férfi volt oly módon ittas, hogy elvesztette uralmát az állat irányítása felett, árokba hajtott, és megsérült.

Ezt követően hétköznap délelőtt egy személygépkocsit vezető férfi külterületen ittassága miatt elaludt vezetés közben, és ennek következtében árokba hajtott.Május közepén pedig Szabadszállás belterületén egy segédmotor kerékpár személyautóval ütközött, mely ütközés következtében a motoros megsérült, viszont az intézkedő rendőrök mindkét fél esetében ittasságot állapítottak meg.

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján az ittas járművezetés bűncselekmény. Kis mennyiségű alkohol elfogyasztása is elég ahhoz, hogy elérje az ember azt a szintet, ami már hatással van érzékszerveire, és befolyásolja vezetési képességeit. Ezt sokan figyelmen kívül hagyják, és arra hivatkozva, hogy csupán helyben vezetik gépjárművüket, ittasan vezetnek. A baleseti adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a lakosság egy része teljes érdektelenséget mutat erre a jelenségre, és a nap bármely szakában, a hét bármely napján veszélyezteti saját maga, és a közlekedés többi résztvevőjének életét, testi épségét.

Tájékoztatom Önöket, hogy a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést rendelt el Szabadszállás területére, melynek során kiemelten fogjuk ellenőrizni az ittas járművezetőket, autósokat, motorosokat, kerékpárosokat. Fokozottan ellenőrizni fogjuk a passzív biztonsági eszközök használatát is /bukósisak, gyermekülés, biztonsági öv/.

„Az ittas vezetés mindig rossz döntés. Mindenkit hazavárnak.”

 

 

                                                                       Tisztelettel:                 Dóka Márton r.hadnagy

                                                                                                                   őrsparancsnok

About Post Author