Römpöly-14 teljesítménytúra

A szabadszállási mínusz 15 fok után kellemes mínusz 10-ben indult lelkes csapatunk meghódítani a Vértes déli vonulatait ez évi első túránkon.

Most először jártunk ezekben a 3-400 m magas hegyekben. A szikrázó napsütésben szinte vakítottak a füves sztyeppékből kivillanó dolomitok feledtetve a farkasordító hideget.

A túra során opcionális (választható nehezebb szakaszok) lehetőségek is rendelkezésre álltak, így mi természetesen a kihívást jelentő sziklamászást választottuk. A látvány és maga a mászás is nagyon megérte, ellenben a dombtetőn a feltámadó „maró” szél igen csak próbára tette az amúgy szél át-nem-eresztő kabátjaink képességét.

A Csókakői vár és az alatta elterülő szoborpark az egyik legszebb része volt a túránknak.

…. és, hogy a fagysérüléseket elkerüljék a túrázók, a szervezők gondoskodtak két pincelátogatásról is, ahol jópénzért finom borokat kóstolhattunk. Természetesen ezt a kihívást is teljesítettük és vidáman érkeztünk be a célba, ahol, – aki rendelt magának azt – finom marhagulyás várta a kiéhezett vándorokat.

Összességében szép túra volt gyönyörű látnivalókkal, érdekességekkel, azonban az ár-érték arány némi kívánni valót hagyott maga után.

Forrás: hnyk.hu

About Post Author