Safer Internet Day 2016.

saf

2016. február 9-én a korábbi évekhez hasonlóan ismét megrendezésre kerül a Safer Internet Day világnapja, mely célja, hogy felhívja a felhasználók, különösen a fiatalok és a gyermekek figyelmét az internet, valamint a mobil eszközök tudatos használatára. A kezdeményezéshez csatlakozva a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság arra hívja fel a figyelmet, hogyan tudhatjuk magunkat biztonságban fogyasztóként a világhálón.

Az elektronikus kiskereskedelmi piac folyamatosan bővül, naponta jelennek meg újabb webáruházak, és a fogyasztók egyre nagyobb hányada intézi ma már bevásárlásait az internet útján, így a jövőre nézve egyre jelentősebb fogyasztói kör lehet érintett az online térben történő visszaélések tekintetében. A fogyasztói érdekek szem előtt tartásával, 2015-ben a fogyasztóvédelmi hatóság összesen 169 webáruházat ellenőrzött. A megvizsgált online felületek mintegy 88%-nál találtak valamilyen hiányosságot.

A hatékony hatósági fellépés növelésének érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015-ben létrehozta önálló Internet Laboratóriumát, amelynek feladata – külön meghatározott módszertan alapján – az e-kereskedelmi szektor mélyreható vizsgálata. Az ellenőrzést végző szakemberek figyelemmel kísérik az online értékesítési tevékenységet folytató vállalkozásokat és aprólékosan ellenőrzik a kiválasztott kereskedelmi felületeket és webshopokat. Az ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak annak vizsgálatára, hogy a honlapot üzemeltető vállalkozás eleget tesz-e a jogszabályi előírásoknak (pl. a széleskörű tájékoztatási kötelezettségnek), továbbá, hogy a honlapon található Általános Szerződési Feltételek jogszerű módon kerültek-e meghatározásra.
Az ellenőrzések során az eljáró kollégák egy ún. checklistet töltenek ki, amely a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján került meghatározásra. A vizsgálat során folyamatosan rögzítetésre kerülnek az egyes elemzési lépések, valamint azok eredményei, amelyek jogsértés gyanúja esetében egy hatósági eljárásban bizonyítékként értékelhetőek.
Fogyasztóként akkor tudhatjuk magunkat a legnagyobb biztonságban, ha ismerjük alapvető jogainkat. Ha megfogadunk néhány jó tanácsot, számos problémát előzhetünk meg:

Vásárlás előtt

• Nézzük meg a webáruház üzemeltető adatait, ugyanis kötelező feltüntetnie a nevét, székhelyét, elérhetőségeit stb. (telephely, postai cím, e-mail cím) Így bizonyosodhatunk meg arról, hogy magyar, vagy külföldi vállalkozástól vásárolunk, és ha problémánk lenne a termékkel, hogyan érhetjük el a kereskedőt/szolgáltatót.
• Óvakodjunk az olyan online értékesítőtől, aki titkolja kilétét!
• Érdemes megtekinteni az általános szerződési feltételeket, különösen a szállítás és fizetés részleteit, elállási jogról, jótállásról, szavatosságról való tájékoztatást, és a jogérvényesítési lehetőségeket.
• Érdemes az olyan webáruházakat előnyben részesíteni, amelyek lehetőséget biztosítanak az utánvételes fizetésre. Így, csak azért a termékért fizet, amely valóban megérkezett Önhöz.

Vásárlás után

• Kézbesítéskor érdemes fotóval, videó felvétellel dokumentálni a kicsomagolási folyamatot, a későbbi esetleges vitás helyzetek tisztázására. Így bizonyítni tudjuk, hogy például a rendelt termék sérülten érkezett-e hozzánk.

• Ha a termék mégsem tetszik, 14 napon belül elállhatunk a szerződéstől, azaz visszakérhetjük a vételárat, és ha volt, az általunk megfizetett kiszállítás költségét.
Ilyenkor írásban kell jeleznünk a vállalkozás felé elállási szándékunkat, és vissza kell küldenünk a terméket. Ennek költsége viszont már a fogyasztót terheli (kivéve, ha a vállalkozás magára vállalta azt).

• Bármilyen panaszunk merül fel, érdemes először a webáruháznak jelezni, aki írásbeli panaszunkra köteles a beérkezését követő harminc napon belül érdemben válaszolni.

Abban az esetben, ha a problémánkat nem sikerül a vállalkozásnak orvosolnia, vagy azzal nem értünk egyet, számos intézményhez fordulhatunk segítségért. Ha például felmerül bennünk, hogy a webáruház nem jól tünteti fel az árakat, vagy nem tájékoztatott megfelelően akár a termékről, akár a vásárlás egyéb feltételeiről, esetleg nem kaptunk választ 30 napon belül a panaszunkra, a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz tud fordulni. Ha a kereskedő például nem fogadja el az időben, és írásban történt elállási szándékunkat, és nem fizeti vissza az általunk kifizetett összeget – mint minden szerződéssel kapcsolatos jogvitában – békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhatunk. Az úgynevezett határon átnyúló fogyasztói panaszok esetében (ha a webkereskedő székhelye egy másik EU-s tagállamban, Norvégiában vagy Izlandon található) a panasz rendezésének megkísérléséhez és jogaink érvényesítéséhez (szakmai és jogi tanácsadás, idegen nyelvű levelezés, érdemi panaszkezelési segítség) a bírósági eljárás előtt segítséget nyújthat az Európai Fogyasztói Központ is, amelynek működéséről többet megtudhatunk a www.magyarefk.hu honlapról.

A biztonságos online vásárlásért érdemes meglátogatni a http://mintawebaruhaz.nfh.hu/hu/ tájékoztató oldalt, ahol az információk menüpont alatt részletes leírást találunk például a jótállási, szavatossági jogokról, az indoklás nélküli elállás kivételeiről, vagy a panaszkezelésről.

A Safer Internet Day rendezvénnyel kapcsolatban a www.saferinternet.hu oldal nyújt tájékoztatást.

Online térben is vásároljon tudatosan, biztonságosan!

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

About Post Author