Sikeres volt az idei szabadszállási mézes nap

Kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos mézes napját az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Észak Bács-Kiskun Megyei Szervezet szabadszállási csoportja. Az idei rendezvényt, melyet december 3-án tartottak meg a József Attila Közösségi Házban, méz, mézeskalács, mézzel készült sütemények versenye, mézkóstoló, valamint szakmai előadás, kiállítás és termékbemutató színesítette.

A program Kántor Dezsőné „Méhészet és mézeskalácsosság, elfeledett nemzeti italaink: mézsör és mézmárc” című előadásával indult. A rendezvényt Varga Károly, a Magyar Méhészeti Egyesület Észak Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében a mézes ágazat jelenéről és jövőjéről, illetve a mézfogyasztás fontosságáról beszélt.

Az idei mézversenyre nyolcan nevezték be portékájukat. A mézeket és mézes süteményeket Herpai Kálmánné, a Nőszirmok Klub tagja, Laczi János, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Észak Bács-Kiskun Megyei Szervezet gazdasági vezetője és Székely József méhész zsűrizte.

Az akácmézek között a legjobbnak járó elismerést Sahin László termékei érdemelték ki. A második helyen Kovács Tiborné, míg a harmadikon a Nagy-Dúl család végzett. Emléklapot vihetett haza Boros József, Riczu Imre, Lacziné Kenderes Márta, ifj. Gavron István, Bogár Mihály és Baski Andtal.

Selyemfű méz kategóriában első Boros József, második Lacziné Kenderes Márta, a harmadik pedig Gavron István lett. Emléklapot kapott Sahin László és Riczu Imre.
A vegyes virágmézeknél Bogár Mihály terméke bizonyult a kiválóbbnak, Boros József második lett. a harmadik pedig Lacziné Kenderes Márta. Emléklapot kapott Riczu Imre, Kovács Tiborné és a Nagy-Dúl család. Különdíj, hársméz: Varga Károly.

A mézzel készült sütemények versenyében két kategóriában lehetett nevezni. A mézes kalácsok között az első díjat Somogyi Istvánné vihette haza, megelőzve Laczi Annamáriát, és az Alapszolgáltatási Központot. Emléklapot vehetett át Herpai Kálmánné.
A legfinomabb mézes süteményt Szűcs Katalin (mogyorókrémes mézes) sütötte, a második helyen Baracsi Péterné (karácsonyi almás pite muffin), míg a harmadikon Gönczöl Katalin végzett.
Emléklapot vihetett haza Sztupákné Pásztor Anna.
Az elismeréseket Herpai Kálmánné, a Nőszirmok Klub tagja, Laczi János, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Észak Bács-Kiskun Megyei Szervezet gazdasági vezetője és Székely József méhész adták át.

A rendezvény keretében adták át a szervezők a beérkezett mézeket, tartós élelmiszereket, finomságokat, ruhaneműket a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Platán Integrált Szociális Intézmény, Szőke Tisza Otthona és Zöld Sziget Lakóotthona számára. Az egyesület tagjai által felajánlott adományt Bíró László, a kezdeményezés elindítója Fehér Péter méhész segítségével szállíttatja ki Erdélybe.

About Post Author