Harmadik helyezést ért el Varga Adrienn, a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, a MNL Bács-Kiskun Megyei Kecskeméti Levéltár és a Kecskeméti Katona József Múzeum „1956 emlékezete” címmel írt ki pályázatán. Felkészítő tanára Németh Szabina volt.
A díjakat a Kiskunfélegyházán megrendezett képnapos konferencia keretében a szervező intézmények vezetői (Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója, dr. Gyenesi József a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltárának igazgatója és dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója) adták át. A pályamunkákból vándorkiállítás készül, mely megyénk több településén állították ki. A zsűri által javasolt művekből összeállított vándorkiállítás Adrienn alkotásának köszönhetően néhány héten át a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában is megtekinthető.