Szabadszállási városi napok 2017.

Változatos programok várták idén is a szabadszállásiakat a XXII. Városi Napokon. A rendezvénysorozat július 7-én a XIII. Helyőrségi Honvéd Találkozóval vette kezdetét. Ugyancsak ezen a napon nyílt kiállítás szabadszállási, valamint a településhez kötődő alkotók munkáiból a József Attila Közösségi Házban. A központi rendezvényre július 8-án került sor.

A program az új konyha ünnepélyes átadásával vette kezdetét. A létesítményt dr. Báldy Zoltán polgármester és dr. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője adta át a település lakói számára. Az épületet Máté Sándor református lelkész áldotta meg.

A nagyszínpadon a helyi előadók, majd a sztárvendégek léptek a világot jelentő deszkákra. A rendezvény csúcspontja a városi szintű elismerések átadása volt.

A képviselő-testület az idei esztendőben Szabadszállás Városáért kitüntető címet adományozott Kristóf Gábornak (posztumusz), dr. Bálint Tibornak, Pásztor Józsefnek. Az elismeréseket Dr. Báldy Zoltán polgármester adta át.

Az ünnepélyes pillanatokat követően Christoph Lothschütz, a németországi Schönenberg-Kübelberg, majd dr. Báldy Zoltán Szabadszállás Város polgármestere emlékezett meg a két település húsz esztendős múltra visszanyúló testvérvárosi kapcsolatáról.

Az ünnepi műsorban közreműködtek a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola aerobikosai, a Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar, az Ezüst Kopogók Néptánc Együttes csoportjai, a Tóth Erzsébet Óvoda növendékei, Egri József és Keszler Éva operett énekesek, Janicsák Veca, az Inflagranti Együttes és az Abba Sisters. A programot harcászati bemutató, tűzijáték és azt követően utcabál színesítette.

Fotók: Gulyás Sándor

 

About Post Author