Takarmány és darált szalma égett

Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun megyei műveletirányítási központjába 4 tűzesettel és 3 műszaki mentéssel kapcsolatos állampolgári bejelentés érkezett.
 

 

Hétfőn délben Soltvadkert közelében az 53-as út 34 kilométerénél egy személygépjármű fának hajtott. A kiskőrösi hivatásos és a soltvadkerti önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével egy főt szabadítottak ki a járműből. Az eset során 5 ember megsérült.

Hétfőn, kora délután tűzesethez riasztották a kecskeméti hivatásos tűzoltókat Kecskemét, Szolnoki hegyhez, ahol egy 10 négyzetméteres melléképület égett. A kiérkező tűzoltók 4 vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. A melléképület mellett lévő lakóház lakatlan volt, az eset során személyi sérülés nem történt.

Egy személygépkocsi árokba hajtott, majd fejtetőre borult tegnap délután Kecel közelében az 5301-es út 52-es kilométerszelvényénél. A keceli önkormányzati tűzoltók a gépjárművet áramtalanították. Az eset során két ember megsérült, akiket mentők elláttak.

Egy 140 négyzetméteres mezőgazdasági tárolóban keletkezett tűz tegnap este Kerekegyháza, Falüdülőnél, ahol 3 köbméter takarmány és 10 köbméter darált szalma égett. A kecskeméti hivatásos és a kerekegyházi önkormányzati tűzoltók 3 vízsugárral oltották el a tüzet. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A hétfőn egy esetben kérték a tűzoltók segítségét nagyméretű, letört faágak eltávolításához, valamint egy esetben riasztották a tűzoltókat avar tüzéhez.

http://bacs.katasztrofavedelem.hu

 

About Post Author