Tanévnyitó Szabadszálláson

Szeptember elsején ismét gyermekzsivaj töltötte be a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolát. Az idei tanévben mintegy négyszáz diák ült iskolapadba, közülük ötvenhatan először lépték át az intézmény küszöbét.

A tanévnyitó ünnepségen a diákokat, a tanárokat, a szülőket, valamint a vendégeket Vanyurné Lázár Erzsébet köszöntötte. Az igazgatónő beszédében a nyár történéseiről és az 2017/2108-as tanév feladatairól beszélt, egyben köszönetet mondott a támogatóknak.

A nyáron az Erzsébet napközis táborban hat csoportban közel százhatvan kisdiák vett részt, valamint húsz hatodikos-hetedikes tanuló a zánkai Erzsébet táborban töltött el öt felejthetetlen napot. A gyerekek táboroztatását az iskola tizennyolc munkatársa irányította, akik a szabadságuk terhére vállalták a gyerekek foglalkoztatását, felügyeletét.

Az idei nyári szünetben a Hankook Magyarország Zrt. pályázatának köszönhetően befejeződtek a folyosók szekrényeinek felújítási munkái. A mintegy 1,5 millió forintba kerülő beruházást három ütemben végezte el Szakál Árpád, Nagy Attila, Nagy Tibor és Praksz Ákos. A Hankook munkatársai szabadságuk terhére nyaranta dolgoztak a szekrények felújításán.

Az intézmény legnagyobb és legfontosabb nyári eseménye a tornaterem megújítása volt – hangsúlyozta Vanyurné Lázár Erzsébet.

A tanévnyitót az alsó tagozatos diákok műsora színesítette. A rendezvény vendége volt Dr. Báldy Zoltán Szabadszállás Város polgármestere, Faragó Mária, a Talentum Alapítvány kuratóriumának elnöke, Máté Sándorné nagytiszteletű asszony és Szőke Péter önkormányzati képviselő.

A tanévnyitó ünnepég keretében vehették birtokba a diákok a megújult tornatermet. A helység padlózatának felújítását a Tízpróba Magyarország Kft. (Decathlon) pályázatán elnyert ötmillió forintból finanszírozták, a bordásfal áthelyezése, védő gerendák burkolatának cseréje a Kiskőrösi Tankerületi Központ segítségével sikerült megoldani.

A rendezvényt Tege Réka tanítványainak bemutatója zárta. Az intézmény aerobikosainak produkcióját vastapssal jutalmazták tanívnyitó résztvevői.

 

 

About Post Author