Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
A magyarországi keresztyének idén szeptember 24. és október 1. között ünneplik a Teremtés hetét – a kezdeményezéssel a teremtett világ védelmének és az emberi felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet már kilencedik éve.
Az idei Teremtés hetének központi gondolata: „…úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16).
Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport a Teremtés hete idei mottójául az „ökológiai megtérést” választotta.
Az „ökológiai megtérés” kifejezést II. János Pál pápa használta először: „Kötelességünk ezért fenntartani és ösztönözni az »ökológiai megtérést«, mely az utóbbi évtizedekben érzékenyebbé tette az emberiséget arra a katasztrófára, amely felé haladni látszik.”
Rámutat arra, hogy az ökológia is csak úgy lehet teljes értékű, ha nem marad meg „fizikai ökológiaként” az élőlények rendszereinek vizsgálatánál, hanem „humánökológiává” válik, mely által az emberiség arra neveli magát, hogy sokkal jobban közelítsen a Teremtő tervéhez a környezettel alkotott viszonya terén is.
A szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola 7. osztályos hittanosai Máté Sándorné felkészítésével a következő sorokkal mutattak rá, arra, hogy az ember ne aknázza ki lehetőségeit. Csak azért, mert hinnünk kell abban, hogy ez a világ és vele együtt az emberiség sorsa és jövője egy MÁSVALAKI kezében van.
A diákok az istentisztelet keretében adták elő a következő fordítást Szénási Sándortól.
Jörg Zink: A teremtés utolsó hét napja
Kezdetben teremtette Isten az eget és földet
De sok millió év után az ember végre
elég okosnak érezte magát.
És szólt: Ki beszél itt még Istenről?
Magam veszem kezembe jövőmet.
Kezébe is vette,
s elkezdődött a Föld utolsó hét napja.
Az első nap reggelén
elhatározta az ember, hogy szabad és jó
szép és boldog lesz,
nem Isten képmása,
hanem EMBER.
És mert valamiben hinni kellett,
hitt a szabadságban és a szerencsében,
a tőzsdében és a haladásban,
saját terveiben és saját biztonságában.
Mert biztonsága érdekében
rakétákkal és robbanó atomfejekkel
töltötte meg talpa alatt a földet.
A második napon
elpusztultak az ipar szennyvizétől a halak,
a vegyi kombinát hernyók ellen készített
porától a madarak,
a közlekedés kipufogógázától a mezei nyulak,
a virsli szép piros színétől az ölebek,
a tengerbe került olajtól
és az óceánba ürített szeméttől a heringek,
mivel a szemét radioaktív volt.
A harmadik napon
elszáradt a fű a réten,
a lomb a fákon,
a moha a sziklákon,
a virág a kertekben,
mert az ember maga irányította az időjárást
és maga osztotta el pontos terv szerint az esőt.
Csak egy kis hibája volt az esőt elosztó számítógépnek.
Amikor végre megtalálták a hibát,
az uszályok már a kiszáradt folyó fenekén vesztegeltek.
A negyedik napon
a négymilliárd emberből hárommilliárd elpusztult.
Egyrészük az ember által kitenyésztett baktériumoktól,
mert valaki elfelejtette lezárni
a következő háborúra szánt tartályokat.
A gyógyszerek pedig hatástalanok voltak,
mert túl sokszor használták őket
arckrémekben és fogyasztó szerekben.
A többiek éhen vesztek,
mert egyesek eldugták a gabonaraktárak kulcsait,
s Istent átkozták,
mivel neki lenne kötelessége az embert boldoggá tenni,
hiszen ő a „jó Isten”.
Az ötödik napon
az utolsó emberek megnyomták a piros gombot,
mert veszélyben érezték magukat.
Tűz borította be a földgolyót.
A hegyek égtek, a tengerek elgőzölögtek,
a városok betoncsontvázai
elfeketedtek és füstölögtek.
A mennybéli angyalok látták,
hogyan válik a kék bolygó először vörössé,
majd piszkos-barnává és végül hamuszürkévé.
És tiz percre félbehagyták éneküket.
A hatodik napon
kialudt a világosság.
Por és hamu takarta el
a Napot, a Holdat és a csillagokat.
És az utolsó svábbogár,
amelyik egy rakéta bunkerben mindezt túlélte,
belepusztult a határtalan hőségbe,
mert az egyáltalán nem tett jót neki.
A hetedik napon
nyugalom volt. Végre.
A Föld kietlen és puszta volt.
Sötétség ült a repedések és hasadékok felett,
amelyek a Föld kiszáradt kérgén keletkeztek.
És az ember lelke lebegett lidércként
kísértetiesen a káosz felett.
Mélyen lent a pokolban pedig
elmesélték egymásnak
az ember izgalmas történetét.
Az emberét, aki jövőjét maga vette kezébe….
és az ördögi röhej felért az angyalok kórusáig.
About Post Author
