Megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepli az idén a szabadszállási Nőszirmok Klub. A klub tagjai „időutazás” keretében idézték fel a tartalmas éveket a március 19-én megtartott jubileumi rendezvényen a József Attila Közösségi Házban. A programot versek és zeneszámok tették teljessé.
A klub Baracsi Péterné Katika kezdeményezésére alakult meg egy évtizede, ami már az első pillanattól kezdve nem a szokványos módon működött. A kezdetektől fogva értéket kívántak közvetíteni a közösség számára, megmozgatni a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket. Így születtek meg sorra rendezvényeik, az anyák napi, majd később az adventi műsorok, vers- és mesemondó versenyek. Az első fellépéseiket mérsékelt érdeklődés kísérte, ám kitartásunk rövidesen meghozta gyümölcsét, hiszen ma már a városi rendezvények állandó szereplői. Repertoárjuk folyamatosan gazdagodik, egymás után fedezik fel azokat a lehetőségeket, amellyel valami pluszt tudnak adni a városban élőknek, illetve a maguk szórakoztatására, boldogságára is szerveznek az eseményeket, kirándulásokat.
Az évfordulós rendezvényen Nőszirmok Klub tevékenységét vetítőképes előadás keretében mutatták be a közönségnek. Az ünnepi műsort követően a klub tagjai süteménnyel és teával vendégelték meg a részvevőket. Végezetül pedig felvágták a születésnapi tortát, melyet Csiernyik Pál és felesége Csiernyikné Teca készített a jeles alkalomra.