Újévi köszöntő

DSC_1725 DSC_1728 DSC_1734 DSC_1747 DSC_1749 DSC_1752 DSC_1757 DSC_1764 DSC_1770 DSC_1772 DSC_1775 DSC_1778 DSC_1779

A polgármesteri hivatal szervezésében Január 10-én újévi köszöntőt tartottak a Nagyvendéglőben. A rendezvényen megjelentek az önkormányzat és intézményeinek dolgozói, a képviselő-testület tagjai, az egyházak és civil szervezetek vezetői, a környező települések vezetői, a térség országgyűlési és a megyei közgyűlés képviselője és még sokan mások.

A város polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a tavalyi év volt az, amely ékes bizonyítékát adta annak, hogy településünkön milyen sok értékes, önzetlen, segítőkész, jólelkű és tenni akaró ember él. „Olyanok, aki szívesen dolgoznak a közjóért, akikre mindig lehet számítani, akik készek az együttműködésre. Számos olyan esemény és változás történt a városban, amely a közösségi összefogást példázzák. Az, hogy egy ilyen közösség tagja és jelen pillanatban vezetője lehetek, megtiszteltetés számomra” – emelte ki köszöntőjében Darabos József polgármester.

Dr. Salacz László országgyűlési képviselő is az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében. Elmondta, hogy új kihívások és új feladatok állnak előttünk az idei évben. Semmit nem kapunk ingyen, mindig mindenért meg kell küzdenünk. Ez az állandó küzdeni tudás tanított meg bennünket arra, hogy csak összefogva érjük el céljainkat.

A beszédek elhangzását követően pohárköszöntővel és közös koccintással folytatódott az est, a műsorban közreműködött Ordasi András, Huszár István, Sallai Ramóna és Korb Tamás.

 Szöveg és fotók: Fábián Krisztián

About Post Author