Utazótáskával mentek betörni

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2016. augusztus 7-én 3 óra 26 perckor arról, hogy az egyik dunavecsei házba feltehetően be akarnak törni, mert onnan üvegcsörömpölés hallható és zseblámpa fénye látható. A helyszínre néhány perc alatt kiérkező rendőrök elfogtak két férfit, akik éppen a szomszédos telek kerítését ugrották át és értékek nélkül megpróbáltak elfutni.

 A dunavecsei lakosok az ingatlanból a magukkal vitt utazótáskába és szatyorba összekészítve riasztóberendezést, kamerákat, távirányítós konnektorokat és különböző elektronikai eszközöket akartak eltulajdonítani.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki egy 43 éves férfit és 20 éves fiát, majd őrizetbe vették őket.

Forrás: police.hu