Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
A változások idejét éljük. Sokszor halljuk manapság a világban, hogy már semmi nem lesz olyan, mint volt. Azt a kifejezést is hallottam már, hogy „új világrend” van kialakulóban. Ez elég félelmetes tud lenni. Különösen azért, mert sokan riogatnak is ilyesmivel. Mindenféle jövendölésnek álcázott ostobaságok kelnek lábra, mint ilyenkor mindig. De ilyet is láttunk már.
Néhány éve egy nagyobb családi táborban komoly vita alakult ki a fiatalok és az idősebbek között. Napokon keresztül tárgyalták a különböző kérdéseket. Miközben figyeltem az érvek egymásnak feszülését, ahogyan ki-ki vérmérséklete szerint beleadta magát a diskurzusba, ráébredtem néhány dologra. A világot, az életet megismerni a legnagyobb kaland. Akkor van életünk, ha nyitott szívvel, őszintén és érdeklődéssel tekintünk magunkból a kifelé. Jézus leggyakoribb mondata az Evangéliumban az, hogy „Ne féljetek!” Ebben a vitatkozós táborban sokat tapasztaltam ebből. Szülők, nagyszülők, gyerekeikkel és unokáikkal kutatták az élet nagy kérdéseit. Mivel családok voltak ott, egyértelmű tehát, hogy a jószándék vezette a beszélgetéseket. Az idősebbek már sokmindent láttak, átküzdöttek. Óvatossággal és aggodalommal próbálták legyűrni a fiatalokat, eleinte nem hallgatták meg őket, hiszen mindenki biztos a maga meggyőződésében, élettapasztalatában. A fiatalok pedig sok lendülettel, a kockázatokat kevésbé mérlegelő forrófejűséggel, nyitott ártatlansággal lendültek a változásokat támogatni. A napok során több témában nem született egyetértés. Mégis nagyon érdemes volt.
Közben ugyanis fontosabb dolgokat értettünk meg.
Például azt, hogy „az egyetértés nem feltétele az egységnek”. Különböző helyzetekből és tapasztalatokkal másként látjuk ugyanazt a dolgot is. Ha nem tiszteljük a másik ismereteit, akkor az adott dolog/téma közénk áll, elválaszt, ellenséggé tesz. De ha tiszteljük a másik embert az ismereteivel, akkor ez segít, hogy az adott dologról olyan szempontból is ismeretet szerezzünk, ahonnan mi soha nem tudnánk látni. Kicsit ilyenek a közvetítések, az ismeretterjesztő filmek is.
„Minden a szívben dől el.” Hogy mit választok, mire figyelek, mit erősítek és támogatok. Törekszem-e arra, hogy kíméletes és irgalmas legyek, tudatosan akarom-e tisztelni és szeretni a másikat és magamat.
Megértettük azt is, hogy „Az életet nem kell elrendezni előbb ahhoz, hogy élhessük”. Rengeteg bajunk és harcunk arról szól, hogy rendbe akarjuk tenni az életet – természetesen ki-ki a maga elképzelése szerint, – és azt hisszük, hogy akkor majd jó lesz. Majd, ha felépítettük a házat, ha megszereztünk minden szükségeset, akkor majd ráérünk, és oda tudunk figyelni egymásra. Ez azonban az alapokat magrengető tévedés. Mert az életet csak itt és most tudjuk élni. Csak itt és most tudunk szeretni, dolgozni, tervezni, beszélgetni, közösségben lenni, síni, örülni. Meghallgatni és megbeszélni a gyerekekkel a gyönyörű kérdéseiket, gondolataikat, amik ismét megnyitják a szemünket az őszinte ártatlanságra. Csak itt és most tudjuk élni az életet. Ha mindig csak átalakítani vagy konzerválni, bebiztosítani és elrendezni akarjuk, akkor elszalad az idő, és valójában nem találkozunk egymással. Pedig az, ami igazán érdekes, az a többiekkel való őszinte találkozás, jó szándékú együtt lét. Ezt minden helyzetben meg lehet élni: amikor a munkában együtt vagyunk és egymásra is odafigyelünk, vagy amikor vigyázunk egymás testi-lelki épségére, – hogy ne bántsuk meg. Vagy amikor egymás keze alá dolgozzunk.
A tábor végére azt is megértettük, hogy a fiataloké a jövő, és a világ. Ők fogják berendezni maguknak, és úgy élek majd benne, ahogy tudnak. De úgy kell ezt tenniük, hogy az idősebbek is jól érezzék magukat a folyton formálódó világban. Ez mindig így volt és valószínű, hogy így lesz a jövőben is. Azért veszélyes az önsajnálat, az erőszakosság, a bezárkózottság, mert – egyrészt a félelem vezérli, másrészt ezt a torzított szemléletet tanítja meg a világról és az élethez való hozzáállásról a következő nemzedékeknek. Az idősebbeknek nagyszerű lehetősége, hogy szerető jószándékukkal megtaníthatják a gyermekeiknek, unokáiknak azt, amit az élet működéséből megértettek. Értéket azonban nem lehet erőszakkal átadni, csak vonzóvá tenni a példa erejével. Ahogyan tiszteletet és szeretetet sem lehet megkövetelni, csak ajándékba kapni.
Múlt és jövő… Bele gyökerezni az életünkbe… Ezek a gondolatok is eszembe jutottak arról, hogy ebben az évben van az egyházközségünk alapításának 100. évfordulója. Ősszel ünnepeljük majd. Előtte pedig június 13.-án reméljük és tervezzük felköszönteni Tarjányi Andrásnét, közösségünk legidősebb tagját, aki – Isten segítségével – június 10-én tölti be a 100. esztendejét.
Valamint június 27-én adok hálát pappá szentelésem 25. évfordulóján Isten kegyelméért. Ezen a napon az ünnepi szentmise 12 órakor fog kezdődni. Mindenkit szeretettel hívok és várok, (a járványügyi előírások betartásával). Aki szívesen maradna ebédre is, az kérem, hogy jelezze, egyeztessünk.
A visszatekintés, a múltunk tapasztalatot ad. Ha készek vagyunk a változásra, elfogadjuk az élet kihívásait, és megértjük, hogy az öröm is, és a fájdalom is, a siker és a kudarc is az élet értékes része, akkor a jövő felé bátor szívvel tudunk fordulni. A fájdalomra való készség szabaddá tesz az életre. Ez a kereszt titka, Jézus keresztjének titka.
„Az élet sikerülni akar” (Mustó Péter)
Kiss József
plébános
About Post Author
