Október 23-án, a József Atilla Közösségi Házban Szabadszállás polgármesterének beszédével kezdődött a megemlékezés. „Most azokra emlékezünk, akik feláldozták a szabadságukat, az életüket, a karrierjüket hogy egy független, demokratikus országot teremtsenek. Nem az a fontos, hogy ki koszorúz, hanem az, hogy kit koszorúzunk, hiszen ez a hősök dicsőítése” – méltatta sokak áldozatvállalását Darabos József polgármester.
A város vezetőjének beszédét követően a Petőfi Sándor Általános Iskola 7.a osztályos tanulóinak előadását láthatták az emlékezők, a műsort Csőke József állította színpadra.
Az emlékezés a városházánál fejeződött be, az itt lévő emléktáblánál helyezték el a tisztelet virágait a város vezetésének, intézményeinek és társadalmi szervezeteinek képviselői.
A koszorúzásnál a katonai díszelgést a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj állományának tagjai biztosították.
Még több fotó az eseményről:
https://www.facebook.com/szabadszallas