Elballagtak a végzős diákok

A református templom kertjének öreg fái alatt búcsúztak el idén is a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola végzős diákjai.

A himnusz elhangzását követően verssel köszönt el végzősöktől a hetedikesek nevében Somogyi Anna, az útravaló gondolatokat Keserű Petra tolmácsolta. A ballagó diákok közül elsőként Zrínyi Anna Adamis Anna: Arra születtünk című versének sorait idézte fel, a búcsúzó gondolatokat Faragó Ivett mondta el. A két végzős osztály közös műsora után Vanyurné Lázár Erzsébet igazgatónő ünnepi beszédét hallgathatták meg a diákok és a szülők. Az útra bocsátó gondolatokat követően a kiemelkedő munkát végző nyolcadikos tanulók vehették át jutalmaikat. Elismerésben részesült Almási Tímea, Antal Viktória, Darabos Doroti, Huszár Fanni, Murár Krisztina, Varga Adrienn, Zrínyi Anna, Ágoston Angéla, Tarjányi Máté István, Varga Péter. Az iskola Talentum Alapítványa által adományozott „AZ ÉV TANULÓJA” díjat ebben a tanévben Faragó Ivett 8. b osztályos tanuló kapta meg. Az elismerést Faragó Mária, a kuratórium elnöke adta át számára. Az ünnepségen Szőke Nóra 7. osztályos tanuló konferált.

 

 – G. S. –

Fotó: Fábián Krisztián

About Post Author